2019. május 31., péntek

Süt a nap!!!

Nagyon szorítottunk, hogy szép idő legyen ma, mert az összes KisMajom ma kirándul. Pankáék Visegrádon vagánykodnak, Lilus a Várnegyedben és a Csopában, Dorci pedig lelépett két napra Vértesboglárra a Vérteslovas Erdei Iskolába.

A hét még kemény volt tanulás szempontjából, az utolsó dolgozatokat (remélem) megírták, talán mindenki le is van zárva, még ha nem is mindenből a vágyaik szerint.

Kemény év volt ez, főleg a nagyoknak: az első felsős év, az emelt matek, az első versenyszezon koriból, a kórussal is mozgalmas évet zártak és a MusicKell csoportot is idén kezdték el látogatni.
Emellett azért szépen teljesítettek a suliban is.

Panyeszka a kori mellett még légtornára is járt, holnap be is mutatja tudományát a Légtorna Gálán, szorítunk érte, hogy jól sikerüljön neki az első szereplés.

A jövő héten még szinti vizsga, emelt énekes zárókoncert, pénteken pedagógus napi szereplés, Panyinak néptánc bemutató pluszban. Aztán utolsó héten reméljük már csak lazulnak. Akkor lesz a DÖK nap, amikor megint kirándulnak majd. Liliék mennek majd lézerharcolni is egyik nap.

Lassan kialakul a nyári menetrend is.

Hetek Lehetőségek Lefoglalt
2019.06.17-21
2019.06.24-28 intenzív musical kurzus, Mézet a mácsikra népdal tábor, Sára Tanya intenzív musical kurzus
2019.07.01-05 Zsigmond Lala ének tábor Gárdony Zsigmond Lala énektábor
2019.07.08-12 Sára tanya
2019.07.15-19 Felnőttnek készülök FMMK Panka Kossuthos tábor a Bakonyban
2019.07.22-26
2019.07.29-08.02 Sára tanya
2019.08.05-10 Szinkron  Szinkron
2019.08.12-16 Sára tanya
2019.08.19-23
2019.08.26-30

Panka szeretne még lovastáborba is menni, de mondtam neki, hogy sajnos sem az apja, sem én nem sz...unk aranyrögöket, így a lehetőségei végesek.

Múlt hét szombaton Dorka Tihanyban futott 7 km-t, elég kevés felkészüléssel, gondolkodtam is rajta, hogy nem kellene elindítani, de kemény a kiscsaj. Nyolcadik lett a 0-20 éves korosztályban, persze elégedetlen volt, a tavalyi dobogós hely után, de mondtam neki, hogy most kezdődik a futószezon neki. Nyáron tud edzeni és majd az őszi Szigligetre megtoljuk :-)
Ezt a csodát lőtték róla verseny közben:
Én is fényképeztem egy keveset :













Este kihasználtuk a pillanatnyi jó időt és gyorsan grilleztünk egyet.
Csajok imádják a pillecukrot sütni, enni már nem annyira, de sütni buli :-)



Gyereknapon mozizni és fagyizni voltunk, megnéztük az Aladdint, lányoknak tetszett.
Amidala lenyúlta a táskámat




A nagyok kedden a kórussal voltak jutalom kiránduláson, sajnos libegőzni nem tudtak, mert pont esett, de jól érezték magukat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése