2014. augusztus 5., kedd

Koncert

Az első Group'N'Swing koncertre Márti és Tomi hívott el minket évekkel ezelőtt.(2011.03.13.) Móron volt, egy pizzéria alagsorában lévő kis teremben. Ott kaptuk az első CD-t ajándékba, mert felálltunk táncolni. Azóta ha a környéken jártak, igyekeztünk ott lenni a koncerteken. A Botrány című lemezt a Művészetek Palotájában tartott koncert után kaptam meg Attilától, ez már dedikált példány :-)
A kocsiban is felváltva szól az Alma együttessel és Robbie Williams swing CD-jével. A lányok kívülről fújják a legtöbb dalt a lemezről és a Retikült, valamint a Hófehér jaguárt Réka előadásában.
Igen vicces, mert az utóbbi valami koncertfelvétel és a végén Rékának van egy mondata, így a szám végén a hátsó sor egy emberként jelenti ki, hogy ÉS HOLNAPTÓL NEM FŐZÖK :-). Ami valljuk be elég mosolyogtatóan hangzik két majdnem hét és egy négy éves szájából...
Már nyár elején csekkoltam a nyári koncerteket, olyat keresve, ami közel lesz, lehetőleg viszonylag korán kezdődik és szabadtéri, mert ha a csajok nem bírják, onnan könnyebb feltűnés nélkül lelépni.
Kinéztük a vasárnapi dunaújvárosi koncertet, nyolckor kezdődött, szabadtérinek hirdették, bár ezt az időjárás kicsit alakította, így végül a Bartók Kamaraszínházban kötöttünk ki. A negyedik sorban telepedtünk le, de nem sokáig melengettük a széket, mert Dorka kiszúrta, hogy az első sorban is van még hely és kérte, hogy üljünk át oda.
Nagyon édesek voltak, rendesen viselkedtek, végigénekelték szinte az egész koncertet. Amit Gájer Bálint is kiszúrt a színpadról és a Botrány című szám után megkérdezte Dorkát, hogy van-e kedve elénekelni vele a refrént. Dorkának természetesen volt, a lányokat is csalták, de ők nem mertek. Dodó felment, bemutatkozott. A zenekar elkezdte játszani a refrént és Ő énekelt. Nagyon tündéri volt.
Kapott egy CD-t ajándékba, amit a végén dedikáltatott is, és rém büszke magára, egész úton hazafelé szorongatta, még akkor is, amikor félúton elaludt. Otthon is azt kell hallgatni, de csak az ő lemezét lehet.
Az előtérben a koncert után sokan gratuláltak hozzá, amit abszolút érdemtelennek érzek, ugyanis sem  a hangját, sem a szereplési vágyát nem tőlem örökölte. Az ő korában tuti rá nem tudtak volna venni semmivel, hogy kiálljak egy színházteremnyi ember elé énekelni, neki meg olyan természetes! Sőt ami azt illeti engem még ma sem lehetne ilyesmire rábeszélni :-)
A koncert egyébként remek volt, szeretem ezeket a srácokat, mert tehetségesek, és annyira látszik rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak. Ettől lesz kerek az egész és az ember örül, hogy ott lehet.

Cikk a koncertről

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése