2014. július 12., szombat

Lili nap

Nem mondtam el neki, hogy ma nem a munkahelyemre jön velem, hanem csavargunk egyet. A Holnemvolt Parkot céloztam meg, de az idő kicsit elbizonytalanított. Végül megreggeliztünk a vásárcsarnokban és nekivágtunk, utaztunk villamossal, földalattival, Lilinek már ez is élmény volt, mert nem emlékezett az utolsó alkalomra. Megnéztük a Hősök terét, a Városligetet, ekkor még kicsit szomorkás volt az idő, de mire tízkor kinyitott a vidámpark, már elállt az eső. Lili teljesen boldog volt, csak úgy ragyogott az arca. Ültünk a körhintán, a hullámvasúton kétszer, a barlangvasúton, a dzsungel vasúton. Jártunk az elvarázsolt kastélyban, Lili kipróbálta a kerti vasutat.  Egyedül a mesecsónak maradt ki, mert túl vizesek voltak a hajók. A papagájbemutatót sem láttuk, mert a tizenegy óráson mi voltunk az egyetlen vendégek és ez kevésnek bizonyult a bemutatóhoz.


















Megebédeltünk és mentünk be a céghez Lili kezelésére. Hazafelé még beugrottunk egy játékboltba, hogy ajándékot vegyünk Lilla holnapi szülinapi bulijára.
Itthon húst sütöttünk odakint, volt torta is.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése