2014. július 20., vasárnap

Képes szombati beszámoló

Én a mezítlábas parkba szerettem volna elvinni a csajokat, de a hőségriasztás miatt Attila javaslatára vízközelbe mentünk. A Velencei-tó Kapuját néztük meg, homokozhattak a csajok kedvükre. Csak délelőttre ugrottunk le, nem akartunk a legnagyobb melegben kint lenni, de elég is volt ennyi. Csajok túrták a homokot, kicsit fürödtek is, aztán indultunk Anyuékhoz ebédelni.







Még a strandon megígértük nekik délutánra a főtt kukoricát és vacsira a hot-dogot.
A délutáni bevásárlás majdnem botrányba fulladt, mert Lili kitalálta, hogy ő nem jön és átmegy a mamához, vagy marad itthon egyedül. Anyuhoz nem akartam engedni, hiszen egész héten ott vannak, legyen egy kis szusszanás neki is. Itthon meg nem hagyom egyedül. Lett is hatalmas hiszti seperc alatt, mert bár sokat javult a helyzet, még mindig hamar be tud pöccenni, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő azt elképzelte. Attila kiakadt és leüvöltötte a fejét, így hamar két tűz közé kerültem, mert ezt nem bírom elviselni. Beletelt egy kis időbe, amíg mindenki megnyugodott és megejthettük a vásárlást. Lili persze tiszta vidám volt, mintha mi sem történt volna, csak az én idegeim lógtak cafatokban...
Késő délutánra sátorállítás volt betervezve apuval, mert készülnek együtt nyaralni tesóék Szofijával kiegészülve. A lányok nagyon be voltak indulva, de végül nem sikerült a dolog, ugyanis a sátorból hiányzott pár rúd így elmaradt az "építkezés". Eszembe jutott, hogy anno kaptak a lányok Aputól egy napozó félsátrat, ezt gyorsan felállították a fiúk és teljes lett a boldogság.

Aztán elkészült a kukorica is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése