2022. december 26., hétfő

Karácsony 2022

Év végre teljesen lerongyolódott a szervezetem a sok munkától, idegeskedéstől, rohanástól, így az utolsó pár napot már betegen toltam végig. Hétfőn még rendesen melóztam, kedden már csak két órára kellett bemennem. Este előkarácsonyi ajándék gyanánt színházba mentünk, vittük anyut is. A nagy rohanásban régen voltunk már együtt valahol, ő meg régen volt színházban. A Fame-t néztük meg, csajoknak nagyon tetszett, jó kis előadás volt. Rengeteg meló van belepakolva és a főszereplőknek szuper hangja van. A lányok örömmel fedezték fel a Padlásból Rádit és Sünit. Az utolsó iskolai nap reggele elég zaklatottra sikerült, Panninak még volt öt fejezet az olvasónaplóból. A könyv olvasását már régen befejezte, az írást halogatta sokáig, így kicsit rohanva fejezte be úgy háromnegyed hétkor reggel. Az elejét kicsit lapbook-osra vettük, reméljük tetszeni fog a tanár úrnak is. Eddig csak ötöse van irodalomból. Szerdán már csak karácsonyoztak, Dorkáék osztálya adta az utolsó műsort, Lili a francia "tagozatosokkal" énekelt. Délután volt az utolsó magán ének óra az évben, vittünk egy kis apróságot a fiúknak karácsonyra. Csütörtökön a koris karácsony és az utolsó csoportos óra volt , félig fedésben, az a nap is rohanósra sikerült, de hát ezek vagyunk mi. Ehhez képest kisebb csoda, hogy egészen nyugodtra sikerült a Szenteste napja. Időben elkészült az ebéd, hogy odaérjük a kiválasztott karácsonyi filmre. (I Wanna Dance with Sombody - jó volt) Utána beugrottunk Petiékhez egy kis csomaggal, Tompikához az eperpálinkával és jöttünk haza ajándékozni. Idén minden ajándék telitalálat volt, csajok boldogan bontogattak, bejött az utazás is. A fa tetejéből csak egy kicsit kellett levágni és már be is fért :-), Panka úszószemüvegben szeletelt hagymát, de nem adta ki a kezéből, mert ő akarta megcsinálni.
Társasoztunk, tévéztünk, pihentünk, jó volt. Vasárnap Attila szüleinél voltunk ebédre, isteni lett a halászlé. Lányok társasoztak a nagyszülőkkel. Hétfőn anyuéknál voltunk, megjöttek Esztiék is, finomakat ettünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése