2019. augusztus 13., kedd

Egri kalandozásunk

Haladunk a kötelezővel, ha kicsit döcögősen is, alapvetően tetszik a lányoknak a sztori, de a sok leíró résztől ki vannak készülve.
Én anno nagyon szerettem, de nem tűnt fel, hogy tényleg ennyi leírás van benne, mikor a gyerek már öt perce olvassa, hogy az eskü utáni vacsorán ki hol ült az asztalnál :-), de lányok kedvenc része a török vonulása és bemutatása.
Szombaton még táboros nap volt, a csapatépítő rész. Már hét elején szóltunk, hogy a lányok nem lesznek, de pénteken nyávogtak, hogy póló festés lesz és nekik akkor nem lesz csapatpólójuk, így kilencre kivittem őket a pályára.
Otthon befejeztem a pakolást, gyártottam némi szendót és negyed tizenkettőkor felvettük őket elégedetten.
Kettőtől lehetett elfoglalni a szállást a Mátyus Panzióban, pár perccel kettő után be is futottunk, kis meglepetés ért minket, mert a recepción egy lélek sem volt, köszöngettünk, de csak nem jött senki :-). Attila körülnézett és végül a lovardában talált valakit, így röpke negyed óra után be tudtunk jelentkezni. Kicsit furán jött ki, hogy megkérdezték, szeretnénk-e vacsorázni, mert ha igen, akkor fél hatra le kell menni, mert ők ma hatkor szeretnének bezárni. Amúgy nem akartunk ott enni, így nem volt gond.

Maga a környezet csodaszép és ahol állatok vannak, ott a lányok jól érzik magukat. Egy szobában voltunk, kicsit szűkös volt, de mivel egyet aludtunk és gyakorlatilag tényleg csak aludtunk, tökéletes volt. A szoba tiszta volt és rendezett, a fürdő tágas és tiszta, a csajokat öt másodperc alatt megvették a lovas ágyneművel. Klassz kis játszótere van, közvetlenül a karám mellett, kicsi gyereknek szuper, de az enyémek is elvoltak egy darabig.










Négy körül elindultunk a várhoz, ami csak két km-re volt, de mivel nem volt járda, az úttesten nem mertünk a gyerekekkel gyalogolni, így autóval mentünk. Megvettük a belépőt, karszalagot adtak és bármikor ki-be lehetett vele járni a nap folyamán, ez nagyon szimpatikus volt.
Ki is használtuk, mert a városban vacsoráztunk.
Maga a program nagyon tetszett, jópofa feladatok, lehetett török édességet, kávét, rózsavizet kóstolni, volt egy csomó gyerekjáték, zoknicsata (ez alatt az enyémek festettek).
A nap fénypontja az egri várvédők csatája a törökkel, közel kétszáz hagyományőrzővel, az ország minden pontjáról.
Nagyon látványos volt és jó hangos.
Volt rengeteg koncert, zászlóforgatók, a hagyományőrzők által előadott kis jelenetek - amelynek során Pankát elvitte a török, de nem vigyázott rá eléggé, így megszökött - a múzeumokban előadások.





























Este mivel nem akartunk a várban grillezett húsokat vacsorázni, lesétáltunk a Dobó-térre, hát majdnem éhesek maradtunk, annyira tele volt a város, sehol nem lehetett foglalás nélkül enni.
Végül a Mamma Mia pizzériában találtunk két egymás melletti hármas asztalt és isteni olasz ételeket és desszerteket ettünk. A konyha mellett ültünk és a nyitott konyhatérnek köszönhetően végig is követhettük az ételek elkészülését.









A várba visszasétálva hallgattunk még egy kis rock koncertet, aztán eltettük magunkat másnapra. Csajokat nem kellett ringatni.

Lili másnap korán kelt, így fél nyolc előtt már lovakat és egyéb állatokat simogattunk.












Dorka erről lemaradt, mert kilenc után vertük ki az ágyból, hogy most már indulnánk és előtte nem ártana reggelizni :-)

Hazafelé a Cascade Barlangfürdőbe vittük el őket. Nem olcsó hely, viszont két része is van, az Avatar alapján készült barlangfürdő, a vulkánban működő csúszdákkal és a kinti rész, ahol szintén vannak még csúszdák, valamit három különböző magasságú ugródeszka. Panka nagyon élvezte.















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése