2018. július 7., szombat

Jó tábor a ló tábor

 Igazából az elmúlt hétre a kajak tábor volt betervezve, de kiderült, hogy egyik csaj sem lelkesedik az ötletért. Panka lovastáborba akart menni, a nagyok meg sehová.

Panni hajthatatlan volt, azt mondta, hogy ő egyedül is elmegy, így írtam Móninak, hogy beférünk-e még. Mivel pozitív választ kaptunk, rábeszéltem a nagyokat is. Abban maradtunk, hogy nekik csak az első napot fizetjük be és ha délután is azt mondják, hogy nem szeretnének a héten táborozni, akkor keddtől mamázhatnak. Lili vasárnap már cuccot is vitt a Mamához, annyira biztos volt a dolgában. Az volt a legnagyobb félelme, hogy nem ismer már senkit, mert régen voltunk lovagolni és mi lesz vele. Én ismerem a gyerekeimet, így cseppet sem voltam meglepődve, hogy délután, mikor mentem érte, már legalább három új barátja volt és természetesen másnap is menni akart. Persze azt kikötötte, hogy bemutatózni nem fog szombaton, sőt a szombati napra már el sem megy, biztos, ami biztos.

Szerintetek hány gyermekem bemutatózott szombaton? Naná, hogy három :-)

Nagyon ügyesek voltak egyébként, nem sokat felejtettek. Panka is önállóan ment már, ügetett is a hét közben. Volt balesetmegelőzés a rendőrséggel, kincskeresés, arcfestés, Pankának péntek este tábortűz, mert ő úgy felbátorodott, hogy pénteken már ott is aludt, egyedül.

Minden délután három nagyon koszos, nagyon boldog gyereket kaptam vissza.




Szeptembertől folytatjuk a lovaglást is, mert hiányzott a csajoknak, majd valahogy beszorítjuk a hétvégi programba.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése