2016. június 19., vasárnap

Apák napja

apa nélkül.
Talán Lili viseli legrosszabbul az "apátlanságot", fél, hogy nem jön többet haza v. hogy én is eltűnök. Szerencsére beszél róla, így meg tudom nyugtatni.

Napközben egyébként jókedvű, este hiányzik neki leginkább Attila.

Délelőtt, miután Dorkát is kivertük az ágyból nagy nehezen, a Bory-várba mentünk, mesés várlátogatásra.
Idén Csukás István meséiből válogattak, azok alapján állították össze a 12 feladatot. Zenéltek a Gombszeművel, fociztak Mirr-Murral, építettek házat Sün Balázsnak, horgásztak a nagy ho-ho-horgásszal.
Lányok jól érezték magukat, de a rendezvény egyre felkapottabb, évről-évre több a gyerek, lassan kinövi a várat.





































Itt még nem ért véget a feladatok sora, de elfogyott a szabad kezem, ugyanis mindent rám hagyományozott menet közben a három nőszemély.

Ebéd után nagy volt az öröm, mert megjöttek anyuék a nyaralásból. Délután videót készítettünk Attilának apák napjára, lányok nagyon lelkesek voltak, szerintem jól is sikerült.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése