2016. június 11., szombat

AlbaRG Kupa - Ünnepi Könyvhét

Délelőtt Pankának volt jelenése az RG-s záróbemutatóján, ami a verseny keretein belül zajlott.
A karácsonyi bemutató szerintem jobban sikerült, valahogy ott összeszedettebbek voltak a kislányok.
Panka úgy néz ki, hogy befejezte a pályafutását, most azt mondja nem szeretne menni szeptembertől. Persze, lehet, hogy addigra simán máshogy gondolja majd. Amíg a kori edzések időpontját nem tudjuk, addig amúgy sem tudunk semmi mást tervezni.




A végén mindenki kapott egy arany minősítésű oklevelet és egy érmet, Panka nagyon büszke volt :-)

Délután Attila dolgozott kicsit, mi pedig elindultunk a belvárosba, hogy megnézzük a Csukás István mesehősöket és a könyvheti programokat. Eléggé sötétedett az ég alja, így mire beértünk, már pakolták össze a figurákat, csak Sebaj Tóbiással és Picurral találkoztak a lányok. Mindenki kapott könyvet is. A nagyok rögtön el is kezdték olvasni, szokás szerint menet közben. Ezt látta meg a fotó Igari Balázs és odajött megkérdezni, hogy lefotózhatja-e őket, mert olyan ritkán látni ilyet és hogy milyen jó. Megkérdezte, hogy mit csinálunk, hogy ennyire szeretnek olvasni. Mondtam neki, hogy olvasunk :-)
Köszönjük a képeket, szeretem őket.


Persze Panka is kapott

Kreatívkodtak is kicsit a lányok, de már mindenki nagyon pakolt össze, jött az eső. Hallgattunk egy kis Lóci játszik koncertet, aztán futottunk, mert ránk szakadt az ég.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése