2014. október 7., kedd

Fogadó óra

Pénteken este kicsit megijedtem, amikor fél nyolckor, vacsora előtt Dorka közölte, hogy ő most akkor nem kér enni és felmenne aludni. Így is tett és mire felmentünk a többiekkel, már az igazak álmát aludta. Gondoltam is, hogy megvan a következő betegünk, de szerencsére nem, csak őt még nagyon lefárasztja a suli. Ő volt az, aki még nagycsoportban is simán el tudott aludni délután, és hétvégén is ő kelne a legkésőbb, ha a többiek hagynák aludni.
Hétfő délután fogadó órára mentünk a suliba. Először Dorkához, ahol nagyon megnyugodtam, mert Tünde néni is mondta, hogy lehetne szebb az az írás, de semmi vészes lemaradás nincsen, az osztály 70%-nak gondja van a grafomotorikával, tehát rá fognak feküdni a témára. És azt is jól gondoltuk, hogy kicsit izgága a gyerek, időnként fireg-forog, ellenőrzi, hogy a hátsó sorokban is készülnek-e a feladatok, de ez még teljesen normális kategória. Mellette komoly feladattudata van, lelkes, dolgozik, aktív, igazi tyúkanyó az osztályban. Nagyon megnyugodtam. Olyan szeretettel beszélt róla a tanító nénije. Jó helyen van. 
Egy órát várakoznunk kellett, mert Liliéknél hatalmas csúszás volt, de addig is beszélgettünk Lili padtársának az apukájával. 
Liliről is nagyjából azt hallottuk amit vártunk, az olvasása kicsit lassú, bizonytalan, folyton biztatni kell hogy hangosabban beszéljen, lehetne aktívabb az órán. Szerencsére Dóri néni is látja, hogy nem azért nem jelentkezik, mert nem tudja, hanem mert olyan kis félénk. Igyekszünk majd még többet dicsérni. A legjobb tanulók között van az osztályban, alapos, az írása nagyon szép. A v betűt kell most kicsit gyakorolnunk vele.
Ők már megkapták a havi értékelést is, mindenből kitűnően teljesített, egyedül a magyar lett jól teljesített, az olvasás miatt, de azon meg majd dolgozunk.
Sajnos jó későn értünk haza, mert még Pankának be kellett vásárolni a másnapi kirándulásra, de Anyuék nagyon rendesek voltak, mert tanultak velük, így már nem kellett nyaggatnom őket este.
Dorka így is kidőlt a mese alatt.




A képeken az is látszik, hogy miért lesz szükségünk fogszabályzóra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése