2024. január 27., szombat

Ez a hétvége

 sem a pihenésről fog szólni a csajoknak.

Reggel hétkor jégen voltak már, kilenckor lekapom őket és megyünk a Köfémbe, ahol kilenctől főpróba van a holnapi gála előtt.

Vasárnap reggel nyolckor lesz jelenésük, haj, smink, próba és az első előadás háromkor kezdődik. Szépség és a szörnyeteg. Hatkor pedig Elisabeth.

Tópartisoknak annyi előnyük van, hogy pénteken tanítás nélküli munkanap címén lógtak itthon.

Lesz még egy ugyanilyen dupla hévégés őrület februárban, csak ott 17-18-án három előadás, aztán következő csütörtökön hajnalban indulnak Drezdába és csak vasárnap érnek haza.

Márciusban már nem is vállaltuk be a húsvéti hétvégén lévő Szépség előadást Zalakaroson, mert előtte hétvége megint verseny és már most látom a lányokon, hogy fáradtak, márciushoz pedig már vészesen közel az év vége is és mindenkinek vannak javítós tervei a félévi után.


A múlt hétvége Pankuszéknak juvenile-ben jól sikerült, a nemzetközi mezőnyben harmadikak és az országos bajnokságban másodikak lettek. A junior programokon még kell dolgozniuk, ott azért bőven előttünk jár a nemzetközi mezőny és országosan is harmadikak lettek.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése