2022. október 5., szerda

Tihanyi siker

 Úgy tűnik, ezek a Futniszép-es versenyek nagyon bejönnek Dorkának. A szombatival együtt már két tihanyi és egy szigligeti harmadik hellyel büszkélkedhet.

Szerencsés volt ez a szombati indulása is, mert gyakorlatilag semmit sem készült rá és mégis dobogóra állhatott. Nyáron, amikor több ideje volt, párszor kocogott 5-6 km-t, jó ötletnek tűnt benevezni. Aztán jött a nyár vége, kezdődött az edzés, suli és elmaradt a futás. 

Mondtuk neki, hogy ne rohanjon, fusson egy kényelmeset, szép lett az idő, a pálya csodaszép élvezze.

Így is tett, bár féltem, hogy elviszi a hév, de nem száguldott az elején - mondjuk ehhez, hozzájárult az emelkedő is - okosan frissített és jó érzéssel ért be a célba. A befutó videón is látszik, hogy teljesen összeszedetten mozog, vidám. Szóval nem volt nagy futás, nagy idő, de tisztességes helytállás és jó élmény.

Nagyon szeretjük egyébként is a Futniszépes rendezvényeket, jól szervezett, szuper hangulat, klassz kiállítók. Lányok begyűjtöttek négy sárga Riskás tornazsákot. Láthatósági mellény helyett is jó :-)

Úgy volt, hogy fut, hekkezünk és robogunk haza tanulni. Aztán ránéztünk az eredményekre és kiderült, hogy érdekelt az eredményhirdetésen, így meg kellett várni. Mire vége lett, mindenki majd éhen halt, de a Móló Büfé most is megmentett minket. Finom volt a hekk, a gyros, a sajburger és a lángos is és nem is került egy vagyonba. Evés után már úgyis mindegy volt, felsétáltunk az apátsághoz egy fagyira és néhány képet lőni a Balatonról. Én ilyenkor szeretem, ősszel és tavasszal, amikor nincs tele emberrel, csak a kék víz és néhány fehér vitorla.

Itt borult meg Dorka ötkor, kijött rajta a fáradtság, alig állt a lábán, szóval hazaindultunk, fél nyolckor már aludt is.














1 megjegyzés: