2020. április 19., vasárnap

Cicabaj

A hét a macskusz körül forgott. Már húsvétkor sem volt az igazi, sántított, azt hittük ügyetlenül ugrott le valahonnan, ami elég furcsa volt, mert iszonyat elegáns, de olvastam, hogy előfordulhat. Kedden délután az állatorvosnál jártunk, megvizsgálták, röntgen, nincs törés, de attól még lehet húzódás, kapott gyulladáscsökkentőt, egy hét múlva kontroll.

Szerdától beindult a sulis pörgés, nagyoknak matek doga pénteken, tesi és természet beadandó, töri doga. Pankusznak is jöttek bőszen a feladatok.

Dex csütörtökön egész nap feküdt, olyan volt, mintha lábra sem tudna állni, enni azért evett, de nem nézett ki jól. Pénteken visszavittük délután a dokihoz, nagyon magas láza volt, duzzadt nyirokcsomók, érdes légzés.
Kapott antibiotikumot, szombatra már egészen élénk lett. Ma pedig semmi nyoma a betegségnek, ugyanolyan "rossz" mint volt, aminek most nagyon örülök.

Szombaton délután Attilával elmentünk, tekertünk 55 km-t, már nagyon kellett a mozgás. Volt maszkunk, nem mentünk közel senkihez, szép idő volt.
A lányok addig festettek, este megnyitottuk a grillszezont.




Már össze tudnánk hozni egy kisebb kiállítást.


Ma a két sportosabbal mentünk 21 km-t, jól elfáradtak, bár estefelé még az udvaron is ugráltak egy sort.
Délután befejeztük Panka magyar leckéjét, amit most ráért vasárnap este leadni. Olvasásból a Lánchídról tanulnak, szorgalminak hidat építettünk tésztából. Hát nem egy szépség, de a miénk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése