2019. június 19., szerda

Kötelességtudat


Mindig meg tudnak lepni a csajok, vasárnap délután Dorka megkerestette velem az Egri csillagokat és elkezdte olvasni. Mondtam neki, hogy nyugodtan pihenjen azért még kicsit, alig lett vége a sulinak. Közölte velem, hogy: ANYA EZ HOSSZÚ, EL KELL KEZDENEM IDŐBEN, MERT NEM LESZEK KÉSZEN.
Ennyi kérem.
Hétfőn énekórán voltunk, - bent voltam én is, mert Lili még a kezdeti bizalmatlan szakaszát éli az élete új szereplőjével kapcsolatban - és hihetetlen volt, hogy mennyire „profin” tolják. Lehet velük dolgozni, odafigyelnek, próbálnak mindent megtenni, amit kérnek tőlük. A nyár most főleg az éneklésről fog szólni, úgy vélem, hogy abszolút megérettek arra, hogy komolyan foglalkozhassanak azzal, amit imádnak és meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Csilla ajánlotta Zsigmond Lala énektáborát a lányoknak, és elmentünk órára, hogy megismerkedjenek és ne a táborba találkozzanak először (ez főleg ugye Lili miatt fontos), aztán úgy néz ki, hogy ott ragadtunk :-)
Hazafelé be kellett menni egy papírboltba, hogy olvasónaplónak való füzetet vegyünk, kedden már el is készült két fejezet a könyvből. Ebben azért anyunak is nagy szerepe van J
Azért pihennek is, délelőtt Lillánál strandolnak, van kis tablet és tévé idő is. Kedden Lili és Panka délután is átugrottak még csobbanni, Dorka maradt, gyakoroltunk a „házinak” kapott légző gyakorlatokat, énekelte kicsit a dalait. Mikor megjöttek a többiek, elmentünk a könyvtárba, hogy Panka is feltankolhasson a kötelező olvasmányaiból. (Keménykalap és krumpliorr, Kinizsi Pál). Hazafelé természetesen ő is kapott füzetet az olvasónaplóhoz. Egyelőre nagyon lelkesek. Más könyvet is választottak, lehet, azok jobban fogynak majd, mint a kötelezők.
Ma délután futást tervezünk, mert Dorkának és nekem vészesen közeledik Szigliget, és a többieknek sem árt egy kis aktív mozgás. Kinézünk a tóra, meglátogatjuk a Vitálosokat, Tóni hívta táborozni a csajokat, de egy időben lesz az ének táborral.
Jövő héten kezdődik Orsival az intenzív musical kurzus, erre hétfőn még rádobunk délután egy énekórát Lalával, következő héten pedig a zenetábor. Gárdony helyett Fehérváron, a Bregyóban, aminek én személy szerint örülök, mert logisztikai szempontból könnyebb dolgunk lesz.
Csütörtökön reggel biziosztás a suliban.
A zeneiskolásat már megkapták, mindenki mindenből ötös lett, Lili kapott négyest a főtárgy szorgalomra, tőle többet várt Laci szerintem, de ennyi fért bele. Ezért is búcsúztunk el, mert így sok értelme nem volt, viszont a korcsolya és az éneklés mellett nem tudtunk ennél többet belepakolni és úgy látszik az évek során ez a két szerelem maradt tartós.

Szombatra terveztem egy kis Múzeumok Éjszakája csavargást a csajokkal, a többit még meglátjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése