2019. június 20., csütörtök

Hivatalosan is vége az évnek

Ez a nap is eljött, papírjuk is van róla, hogy befejezték, következő szintre léphetnek :-)

Iszonyatosan büszke vagyok mindegyik csajra. Pankusz hozta a kötelezőt, így van egy kitűnőnk is. Lilinek kettő, Dorkának három négyese lett végül. Úgy gondolom, hogy ötödikben nagyon szép bizonyítvány, főleg amellett a munka mellett, ami végeztek a kötelezőn kívül.

Heti három jeges edzés (februártól heti öt), egy balett, egy erősítő edzés, Panninak plusz egy légtorna. A nagyoknak emelt matek, emelt ének (17 fellépés a tanévben), a musical kurzus, a zene és szolfézs órák. Mindkét kórusnak arany minősítés, Pankéknak a népdaléneklésin is. Ez rengeteg befektetett energiát igényelt a gyerekektől és a pedagógusoktól is.

Itt szeretném megköszönni a lányokat tanító összes pedagógusnak azt a munkát amit az évünkbe belepakoltak és azt a hozzáállást, amivel támogatták a gyerekeimet. Nélkületek nem ment volna!

Jó pihenést minden diáknak, tanárnak, és szülőknek, hajrá nyár, éljenek a nagymamák és nagypapák!

Elbúcsúztunk Csillától is, erre egyelőre nincsenek szavaim...


Szép volt lányok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése