2019. február 24., vasárnap

Pesovár Ferenc népdaléneklési verseny területi válogató

Mostanában a korcsolya és az éneklés teszi ki a napjainkat :-). Persze főleg a lányok állnak helyt, én csak a sofőrszolgálat vagyok. A kórussal is mindig történik valami és Orsi nénivel is véghajrá van a musical suliban a márciusi szereplésre. Van nekünk egy Csilla nénink is, aki amellett, hogy Lili osztályfőnöke, és a csajok emelt ének tanára, még népdalkört is tart. Neki köszönhetjük, hogy a lányok ismerik és szeretik a népdalokat.
Így kerültünk pénteken a területi válogatóra a Pesovár Ferenc népdaléneklési versenyen. A nagyok a Galagonya éneklőcsoportot erősítik, Panka pedig a Babszemek legkisebbje.

Pankuszék nagyon ügyesek voltak - ebben nem kis része volt a csodálatos hangú Teklának - és meg is hívták őket a megyei döntőbe.




A nagyoknak sajnos nem sikerült bekerülni a döntős csapatok közé, pedig fejlődtek tavaly óta. Kicsit el is voltak kenődve.
Nehéz ilyenkor mit mondani, mert hiába mondja az ember, hogy ügyesek voltak, ha ők ott szeretnének lenni a döntőben.

Apropó döntő. Mikor Csilla írt, hogy Pankáéknak sikerült, gyorsan rákerestem, hogy mikor is lesz. Na és mikor?!?
Természetesen március elsején, pénteken, kilenckor. Ráadásul Sárbogárdon.
Egy napon van a Budapest Kupával.

A nagyokat ötkor felteszem a buszra és nem fekszem vissza még egy kis szunyára, ahogy eredetileg terveztem, hanem megyünk Panka után, hogy amint végeztek induljunk Budapestre, mert háromtól kezdődik a nagyok versenye.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése