2016. március 25., péntek

Jól kihasznált nap

volt a mai.
Csajok viszonylag korán keltek. Nyolckor már tanultunk, Dorka megírta a magyar házit, Lilivel haladtunk a matek szorgalmival.
Tízkor elindultunk a könyvtárba, mindenki választott magának könyvet. Dorka még odafelé kiszúrta az Angex kirakatában, hogy húsvéti rajzversenyt hirdettek. Természetesen azonnal rajzolni akartak, így a könyvtár után betértünk. Miután megtekintették a kifüggesztett rajzaikat, kaptak egy fagyit,
majd elsétáltunk a Koronás Parkig. Lili egészen kitartóan próbálkozott a kötéltánccal.








Játszottunk kint egy órát, közben Lilla is csatlakozott a csapathoz, aztán bementünk a kézműves sarokba és csodaszép dolgokat készítettek a lányok.






Kint is játszottunk még, de már éhesek voltak és négykor indulni kellett a nagyoknak a légtorna órára, így hazafelé vettük az irányt, hogy szusszanjanak egyet edzés előtt. Mire hazaértünk jött is az sms, hogy valamelyik csaj az egyik nyertese a húsvéti rajzpályázatnak és fáradjunk be a nyereményért. Lilike tök édesen megjegyezte, hogy: ANYA, SZERINTEM NEM MI VOLTUNK A LEGÜGYESEBBEK, MERT VOLTAK OTT SZEBB RAJZOK, DE MI VOLTUNK A LEGARANYOSABBAK. Valóban összeszaladt az összes alkalmazott és felváltva csodálták az elmélyülten alkotó gyerekeimet és dicsérték az alkotásokat. Nagyon kedvesek voltak!
A Flyfitnessben is megtekintettük a tükörre ragasztott kiállítást, mert a stúdió negyedik szülinapja alkalmából itt is rajzversenyt hirdettek. Ez egy ilyen hét :-)
Itt mondjuk jobban izgulnak a lányok, mert családi cirkuszbelépő a nyeremény.

Óra után még kaptak a nagyok egy-egy bicajt is, mert kinőtték a korábbit.

Nagyon szeretjük a Koronás Parkot, minden suliszünetben remek programokat szerveznek és a játszótéren is nagyon jól elvannak a csajok. Ma bőven került a lábukba kilométer, szerintem nem kell őket sokáig altatni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése