2016. február 23., kedd

Légtorna

Amikor a csajokat leigazolta a szinkronkori egyesület, megemlítettem, hogy akkor leadhatnánk az egyik légtornát esetleg, de hallani sem akartak róla.
Itthon is minimum egy héten háromszor felkerül a karika a plafonra és gyakorolnak lelkesen.




Sőt Panka is jár már szerdánként hammockra, mert minden vágya ez volt. Elvileg hat-hét éves korban lehet kezdeni, de Réka azt mondta, hogy megnézi és ha ügyes, akkor járhat. Csúnya vagyok, de reménykedtem kicsit, hogy hátha nem fér még bele, de persze mindent meg tudott csinálni, így most szerdán a lányok edzése után még Pankának is van egy kezdő órája. Szerencsére az emeleten klassz kis társalgó van, a nagyokkal addig tanultunk, megírtuk az elmaradt házit és utána társasoztunk, mert még játékok is vannak.
Panka iszonyú elégedett és boldog volt, szóval megérte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése