2015. október 23., péntek

Nem vesztünk el

Megvagyunk, csak nagyon sűrű volt az elmúlt két hét programja.
Suli, ovi, meló, különórák és péntek-szombat szülinapi zsúr a csajoknak.
Hol Dorka, hol Lili, hol mindketten meg voltak hívva, sajnos a múlt hét péntekiről Dorka betegség miatt lemaradt. Szerda este belázasodott, igazából ezen kívül más baja nem volt. Nem fájt semmije, még csak az orra sem folyt. Doktornő szerint valami vírus. Szerencsére hamar átszaladt rajta, pénteken már láza sem volt, de azért nem engedtem bulizni.
Suliban Dorka brillírozik most, nagyon ügyes, csupa jó jegyet hoz, szépen olvas, lelkes, szorgalmas. A héten leadta az első önállóan elolvasott könyvének az olvasónaplóját és kapott rá kis ötöst. Nem is olvasónapló ez, inkább csak rövid emlékeztető, pár mondat, rajz. Nagyon büszke voltam rá, hogy végigolvasta, nem adta fel.
Lovaglásban is sokat ügyesedett, most már önállóan mennek nagy körben, a kezén kell még dolgoznia, mert nem tudja szépen lent tartani, de nagyon igyekszik.
Usziban is sokat javult, de az látszik, hogy ez nem az ő sportja lesz. Viszont ez az egy, ami "kötelező" nálunk. Ragaszkodom hozzá, hogy addig járjanak, amíg nem úsznak biztonságosan. Légtornára is szívesen jár, bár a karikán fél, de nem akarja abbahagyni, pedig felajánlottuk neki, hogy nem kötelező járni, de menni akar.
Megkapták az emelt énekes karácsonyi műsor anyagát, most lelkesen énekel. Angyalok lesznek, Lilivel együtt. Mennek majd a Városháza elé is és a suliban is lesz koncert. A furulyát kellene még nyúznunk, de ahhoz én béna vagyok, nem igen tudok benne segíteni.
Lilus is összeszedte magát, kiegyensúlyozottabb lett, matekból javított, hozott egy ötöst. Mondjuk viszonylag sokat gyakoroltunk is, mert megcsináltuk szép sorban a szorgalmikat, ültem mellette nem keveset, magyaráztam. Most talán jobban átlátja a dolgokat. A helyesírásán kell még dolgoznunk, mert azt nem igazán érzi. Nagyon nem akarom nyúzni, de most, hogy lelkileg rendben van, jobban terhelhető.
Így a szünetben is fogunk egy kicsit gyakorolni.
Úszáson átkerült a mély vízes csoportba tegnap. Látnotok kellett volna az arcát, mikor mondta neki Móni, hogy menjen át. Olyan boldog és büszke volt. Nagyon megdicsérte nekem Móni az óra végén, de én is láttam, hogy nagyon szépen dolgozott. Azt hiszem ez most megint szárnyakat ad majd neki.
(szegény Dodónak viszont nagyon rosszul esett, mondta, hogy ő nem is megy többet, mert ő mindenben béna)
Panka nagyon élvezi a logopédiai foglalkozásokat, készül is lelkesen, szeret járni. Erre számítottam is, mert Lili is szerette Ági nénit. Ritmikus gimnasztikán is ügyeskedik, a hat alkalomból öt piros pontot gyűjtött, pont most szerdán nem kapott, mert állítólag hangoskodott. Éppen nem én voltam vele, mert Lilit vittük Füredre az akupunktúrára. Anyu mesélte, hogy nagyon zokogott. Minden óra végén van valaki, aki sírdogál. Nagyon tetszik egyébként, hogy Virág tényleg csak akkor oszt pontot, ha valaki rendesen dolgozik, és rendesen viselkedik, nem jár automatikusan, így nagyobb értéke van. Remélem, hogy nem veszi el a kisasszony kedvét, hogy most nem kapott és jövő héten lelkesen megy majd. Pénteken meg lehet majd nézni az órát. Az ovis táncon kérdezte Emese, hogy miért nem Fit Kidre visszük, mert ügyes, két-három év múlva jó versenyző lehetne. Panka döntése volt, nagyon tetszett neki a labda, a karika és a szalag. Igazából nem is szeretnék belőle versenyzőt nevelni, de azt mondta, hogy szívesen versenyezne. Meglátjuk majd, mennyire lesz ügyes és meddig tart a lelkesedése.

A heti két korióra is nagyon látszik rajtuk, sokat fejlődtek, Lili nagyon ügyes, de a többiek is gyorsabbak, stabilabbak lettek a jégen.




Én alig bírom követni már, hogy mikor kinek mit kell odapakolnom. Ének cucc, logopédiai füzet, torna/tánc/úszás cucc, de eddig még nem maradt itthon semmi fontos.
Anyu és Apu rengeteget segítenek abban, hogy mindig mindenki eljusson oda, ahová éppen kell.

Ma pihi van, az edzések is elmaradnak, holnap Győrbe megyünk Shopie szülinapjára.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése