2015. március 18., szerda

Kétségtelenül itt a tavasz

A nyúl megtette első idei sétáját a kertben. Nem is igazán nevezném sétának, mert úgy rohant, hogy Liló lobogott utána a póráz végén. Igen viccesek voltak, jól szórakozott mindenki. A nyúl is, a gyerekek is, én is és még néhány arra járó, aki látta a mutatványt :-)
Miután kiélvezte a szabadságot, azért legelt is kicsit.


Végre kint lehet teregetni és lecseréltem a téli futócuccot is, mert már meleg volt. Elültettük az árvácskákat és alig lehet berángatni a lányokat délutánonként az udvarról.

A vasárnapi lovaglás is szép időben zajlott.






A nagyok ügyesek voltak, újra futószár szökevények lettek, Panka pedig úgy feszít a magasban, mintha mindig ezt csinálta volna :-)

Délután Lackót köszöntöttük, nagyon jól eljátszottak most a gyerekek. Érdekes volt, mert a múltkor meg alig szóltak egymáshoz.

Lilinek csütörtökön sportversenye lesz a suliban, Arak által szervezett három próba és beválogatták a hat fős csapatba az osztályból. Ha lehet, belógok megnézni :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése