alkalom.
Az idei karácsonyt az uszodában kezdtem, reggel hatkor. Ilyen sem volt még. Viszont akartam még egyet úszni a zárás, meg a karácsonyi őrület előtt és nagyon jól esett. Jelenléti ezdés január ötig nincsen, de kaptunk edzéstervet, aki szeretne, tud dolgozni. Attila vitt el, ő meg elintézte addig az utolsó bevásárlást legalábbis akkor még azt hittük. Vittem egy kis doboz sütit a pénztáros néniknek, ha már szívniuk kell miattunk karácsonykor, nagyon meglepődtek és hálásak voltak. Amúgy nagyon örültem, hogy sokan voltak az usziban, nők is, nem csak férfiak. Én is elengedtem idén a 83 féle fogást, azt eszünk, amit szeretünk, sütiből is csak négyféle van és a család is többet segít.
Otthon betettük a fenyőt a talpba és feltettem főni a levest, előkészítettem a csirketortát, a pankó morzsás csirkemell csíkokat már előző este bepaníroztam. A csajok továbbra is igénylik a karácsonyi mozizást, régen mindig ekkor jött a jézuska :-). Panka az Avatart választotta, 3 óra és 17 perc!
A lányokkal Attila díszítette a közel plafonig érő fát, hogy minden szuper legyen mire hazaérünk. Már teljes harci díszben állt, amikor egyszer csak végigfeküdt a nappalin, teljes hosszábban. Csúcsdísz, meg jópár másik apróra. 11:23. Mi a kármentésnek álltunk neki, Attila meg sovány malac vágtában indult a Tescoba díszekért :-) Csúcsdíszt nem kapott, azt mondták neki, hogy tegnap elfogyott, de a többiből még volt, szóval újradíszítettük a fát. Hát ilyen sem történt velünk a közel 30 év alatt. Kiderült, hogy amikor kivágták a fát, elrepedt a törzse alul, és nem vettük észre, de megoldoldotta egy kis fűrészelés az aljából, most stabil.
Mozi után gyorsan elkészítettem a vacsit, már mindenki éhes volt. Az ajándékozás jól sikerült, kivéve, hogy 23-án megvettem a könyvet, amit a csajoktól kaptam karácsonyra, szegények kicsit idegesek voltak, mikor meglátták nálam aznap :-)
Kívánom, hogy mindenkinek teljenek kellemesen az ünnepek! Sikerüljön minden úgy, ahogy szeretnétek!





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése