2023. december 21., csütörtök

Úgy látszik

 havi egy bejegyzés fér bele :-( Pedig annyi minden történik, és a lányok szeretik visszaolvasni a kiskori emlékeket, egy csomó mindenre nem emlékeznek. 

A versenynél tartottam, ha jól emlékszem. Hát vegyes érzések vannak bennünk, A pre-juvenil és a juvenil csapat megnyerte a versenyt, szuper ügyesek voltak. Szerintem a juvi csapatunk sosem futott még ilyen jó kürt, így Pankának volt sikerélménye. Kicsit féltem, mikor megkérte Nóri, hogy korizzon vissza (ő már túlkoros), mert így idén három új programot jelent neki, de gond nélkül teljesítette szerencsére.

Juniornak eleve úgy mentek neki, hogy hiába VB kvalifikációs sorozat, ez az idei még nem az ő évük lesz, hiszen a többi csapat régebb óta ezen a szinten készül. A mi lányaink most lettek egy csapat és most kezdték az új szabályokat/elemeket megismerni. Ennek ellenére sokkoló volt látni a különbséget a mezőny és köztünk pontokban, ez mondjuk verseny közben is látszott a sebességen például. Dorka volt nálunk nagyon kiakadva, benne nagy a versenyszellem és rosszul viseli a kudarcot és ő ezt annak élte meg. Én korábban láttam edzésvideót és már akkor mondtam a lányoknak, hogy januárra jó lesz ez, reméljük, hogy az országoson tudnak egy olyan programot futni (illetve kettőt) amivel elégedettek lesznek, mert Dorka szerint a múltkor maradt bennünk...

Mindenesetre az is nagy szó, hogy ki tudtunk állítani junior csapatot - országos szinten rajtunk kívül csak két budapesti egyesület tudta/akarta ezt megtenni. Így az országos harmadik hely komoly egyetemi/főiskolai felvételi pontokat fog érni.

A lányok nagyon boldogok, hogy elfogadták a csapat nevezését a Dresden Cupra, régóta vágytak egy külföldi versenyre.





Szerencsére a lányok továbbra is motiváltak, lelkesen járnak edzeni, bár sajnos Pankának és Lilinek betegség miatt volt most kimaradása, már újra jégen vannak. Dorka hetekig küzdött a húzódásával, múlt héten bejutottunk Pilaszanovich Milánhoz - itt is hálás köszönet, hogy beszorított minket - szerencsére nincs nagy baj, de  mivel nagyon erős az izomzata, lassan gyógyul és fájdalmas. Edzhet is - ellenkezőjét nem tudom, hogyan tartattam volna be vele - de nagyon kell figyelnie a bemelegítsére és a nyújtásra.

Utolsó nap van a suliban, már ideje volt, nagyon elfáradtak, kicsit el is engedték a végére, Így én is örülök a szünetnek. 

Edzés a karácsonyi napok kivételével lesz végig, de azért mégis más minőségben tudnak pihenni. Rájuk fér.

Lili ma kétszer lép fel az iskolai kórussal is és a francia csoporttal is, mert két részletben férnek be a gyerekek a tornaterembe. A negyedik alkalommal talán már nem fog annyira izgulni.

A Tópartiban múlt héten szerdán volt a karácsonyi koncert, idén különösen szép volt, sajnos Panka a betegség miatt lemaradt róla.

Tegnap volt az utolsó énekórájuk az évben, jövőre folytatjuk, nagy lelkesedéssel készülnek az Elisabethre és a Szépség és a szörnyetegre.

Az idei évünk elég vegyes volt, apósom hosszas kórházi tartózkodása, majd halála szörnyűvé tette az év elejét. Anyósom a körülményekhez képest jól van, de nem egyszerű egyedül.

A cégnél az idei év talán a legsikeresebb volt, mióta ott dolgozom, de az rengeteg munkát is jelentett mindenkinek, de azt gondolom, hogy jó kis csapatunk van most, bírjuk a kiképzést :-) Jövőre sem fogunk unatkozni, vannak tervek szerencsére.

A suli sem könnyítette meg a dolgomat, januárban lesz három részből álló vizsga, szóval jó példával kell majd előljárnom a gyerekeknél a szünetben való tanulás tekintetében :-)

Nyáron volt egy pár hetes szörnyű időszakunk, találtam egy csomót a mellemben és mire orvoshoz jutottam már nem voltam túl pozitív. Budapesten jutottam leggyorsaban orvoshoz, mert itthon még magánrendelésen is több mint egy hónapot kellett volna várni. Nagyon kedvesek voltak, és szerencsére baj sincsen, csak egy ciszta, de azért átértékelődött bennem sok minden a bizonytalanság napjai alatt.

Következő évünkre csak azt kívánom, hogy itt legyünk egymásnak és egészség legyen, a többit majd megoldjuk!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése