2021. november 1., hétfő

Lusta napok

 Annyira sikerült belekeverednünk a betegeskedésbe, hogy lassan három és fél hete tart. Az első itthon töltöt hét után igazából Dorka gyógyult meg egyedül. Panka már kedden úgy jött haza, hogy nem evett-ivott egész nap, annyira fájt a torka. Felhívtam a rendelőt - csodák csodájára elsőre felvették és elég határozott voltam ahhoz, hogy fél hatra kaptunk időpontot. Tüszős mandulagyulladása lett a kisasszonynak, kapott ospent és maradt itthon. Csütörtökön eséte Lili is belázasodott, neki látatlanban felírták az antibiotikumot szintén. Így utólag már tudom, hülye voltam, hogy hagytam, meg kellett volna nézetni, mert a szünet eleje sem telt neki fényesen, nem igazán lett jobban, így kedden délután ragaszkodtam hozzá, hogy adjanak időpontot vizsgálatra. Jól is tettem, mert kb. éjjel egyig fent voltunk, nem tudott aludni, annyira fájt a füle. Másnap a munkahelybarát 12:15-ös időponton kiderült, hogy fülgyulladása lett, nyert még egy kis fülcseppet is. 

Hétfőn Pankát és Dorkát elvittük Zalakarosra, ahol ismét előadták a Dzsungel könyvét, megint sokan voltak, sikerük volt. 




Csütörtöktől szabadságon voltam, okmányirodában voltunk személyit intézni, turiban jártunk az esti koris halloween bulira a két egészségesnek. 

Dorka délelőtt tizenegykor kitatálta, hogy ő Demona szeretne lenni az este fél hatkor kezdődő bulin. Találtunk egy szűk, fekete Bershka ruhát neki, Mama kicsit beszűkítette a hátát, két óra alatt megtekerte Attila a szarvakat, felapplikáltam a fejére, kisminkeltem és meg is nyerte a jelzemversenyt. 







Pénteken reggel elrohantunk a kocsival az éves szervízre, eldobtuk a csajokat az énekórára, bevásároltunk, elszaladtunk az elkészült kocsiért. Miután végeztek a lányok, megebédeltünk a városban és elgurultunk a Vértesbe kirándulni egyet. Tagja vagyok a Csodahelyek Magyarországon csoportnak a facebookon, ott szoktam lesni jobbnál jobb túrákat. Most a fő cél a közelség és a rövidség volt, így a Mór és Pusztavám között elterülő Kék tavat kerestük fel. 4,6 km az egész túra, de pont elég volt a hosszú kihagyás és betegségek után. Az erdő gyönyörű és a kezdeti morgás után mindenki jól érezte magát, sokat nevettünk, jó volt együtt lenni.















Délután házimoziztunk levezetésként, aztán a lányok nekiálltak tököt faragni. Attila kettőnek vágta le a tetejét, de minden mást önállóan végeztek a lányok és nagyon helyes tökök készültek.






Szombaton valami technikai probléma miatt törtölték a jégidőnket, így elvittem a bandát az unokatesókkal együtt a Sóstóra kicsit sétálni, játszóterezni, levegőzni. Most adták át a kibővített játszóteret a stadion mellett, egészen nagy lett, vannak szabadtéri sporteszközök is, így mindenki megtalálja a neki való elfoglaltságot.















Van egy kis lelkiismeret furdalásom a lemondott angol óra, a kihagyott magyar és matek előkészítő miatt, de úgy érzem, hogy nagy szüksége volt erre most a lányoknak, hogy kicsit együtt legyünk, töltődjünk. Karácsonyig majd beleállunk a felkészülésbe ismét. A hét csak három napos lesz, kedden kezdődik és csütörtökön vége az érdemi munkának, mert pénteken pályaorientációs napot tartanak, nem lesz tanítás.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése