2020. szeptember 5., szombat

Sulikezdés 7.0

 Idén annyira nem voltam rágörcsölve az iskolakezdésre, hogy konkrétan 8 csíkos és két kockás füzettel indultak neki fejenként a tanévnek a csajok.

Máskor már júliusban vásárolgattam, most valahogy annyira bizonytalan volt az egész suli téma bennem. Persze nem vagyunk lemaradva semmiről, minden nap hosszú listákkal jönnek haza, a héten amúgy is rohangáltam írószer boltba. Idén a hetedik és az ötödik miatt csomó új tanárt kaptak a lányok, akiknek még nem ismertük az igényeit.

Sok könyv is hiányzik, minden nap jönnek a papírok, most egy nyelvtan munkafüzetre küldjünk pénzt, aztán egy matek feladatgyűjteményre. 


Eddig pozitív a lányok tapasztalata, mindenki kedves volt, örülnek, hogy láthajták egymást.

Panka minden nap bandázik valakivel, hol Karinál tölti a délután, hol az osztálytársait kíséri haza, neki nagyon hiányzott az osztálya.

Szerdától beindultak az edzések is, mindjárt reggeli edzéssel kezdték a hetet, hatkor már jégen voltak. Csütörtökön a nagyoknak a tavalyi rend szerint este kilencig, pénteken mindenkinek balett. Hét végére kicsit zombik voltak. A késői fekvés-késői kelés kombóról nehéz átállni a koraira.

Panka nem került be emelt matekra, a lányokat is kivettük idén, két éve könyörögnek érte és most a digitális oktatás nálam is átbillentette a mérleget. Megpróbáljuk most így, aztán meglátjuk.


Reméljük ezt az évet végig tudják vinni a suliban!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése