2018. március 30., péntek

Misefa

Sajnos a vártál hamarabb haza kellett térnünk - és a mai túra már nem fért bele - mert teljesen váratlanul bepakoltak ma egy órára egy két és fél órás koriedzést. Mivel jövő héten szezonzáró és a lányoknak még nincs kész kűrjük (egy héttel a bemutató előtt, csak úgy mondom), így nem tehettük meg, hogy nem mennek el, mert akkor nem fogják tudni jövő hétre a sort, lévén a húsvét hétfő miatt egy nyomorult keddi edzés marad csak. Bevallom felmerült, hogy hagyjuk a fenébe az egészet és nem megyünk a bemutatóra sem, de mivel a gyerekeknek azt tanítjuk, hogy év közben nem adunk fel semmit, anya sem mondhatta, hogy bocs csajok, tele a bugyrom az egésszel és abbahagyjuk most.

Szóval itt vagyunk, és ha már egyre haza kellett érni, akkor jöhettünk 11-re is, mert így legalább tudtunk segíteni a hajókat felébreszteni a téli álomból. Igaz egyelőre csak a kenuk kerültek le a tópartra, a kajakoknak még kell egy kis idő, meg a faház :-)
Az aprónép futott is egy laza 3 km-t.








Misefa egyébként szuper volt, bár a kastélyra ráférne egy kis (v. nagyobbacska) szeretetteljes törődés, de a személyzet nagyon kedves és segítőkész volt, a hely pihentető. Két hálós lakosztályt kaptunk, szóval kényelmesen el is fértünk.

Ez a könyvtár, innen nyílt a szobánk



A tegnapi napot Kehidán töltöttük a fürdőbe, csajok kiáztatták magukat rendesen.







 Voltunk a kinti medencében is egészen kellemes volt az idő.




Csajoknak pedig kárpótlásul felajánlottuk holnapra a jásdi nyuszitúrát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése