2015. november 11., szerda

Hat hét karácsonyig

Hat hét. Kétségbeejtő. Tegnap gyorsan neki is álltam az ajándékgyártásnak, ill. listagyártásnak. Az ismerősök is kezdenek ötletkéréssel bombázni, de sajnos idén nekem sem nagyon van. Nem igazán akarok már játékot venni, de mindenképpen olyasmit szeretnék aminek örülnek. A könyv egyelőre biztos pontnak tűnik, csak lassan nagyobb házba kell miattuk költöznünk.
Pankáéknak megvolt a karácsonyi fotózás hétfőn. Attila egyedül volt velük reggel, így frizura nem készült, hajpántot kapott a drága. Erika néni másnap reggel mesélte, hogy a fotósok el voltak ájulva tőle, hogy milyen szép volt :-) Gergőci odament a fotóshoz és szólt, hogy ő szeretne közös képet Pannival, így az is készült. Egyem meg!
Állítólag jövő hét vége felé készen is lesznek, kíváncsian várom.
Ma egyébként táncházba viszik a nagycsoportosokat, tiszta jó dolga van Panninak.
Dorka pályázati rajza került a kiállítás meghívójára, nagyon büszkék vagyunk rá. Jövő héten ott a helyünk a megnyitón. Remélem azért Lilusé is bekerül, hogy ne legyen szomorú. Erről az iskola kap majd értesítést, mert az iskola és a rajztanár nevét kellett feltüntetni az anyagon.
Tesóéknál ismét kislány lesz a bébi, így most már tuti, hogy ez egy lányos család. Örülés van! 


Kialakult a decemberi iskolai program is. Ehhez jönnek majd még a különórás évzárók, reméljük nem egy időpontban.

- dec. 11. karácsonyi vásár
- dec. 11. 11.00 Adventi színpadi szereplés (Belváros)
- dec. 16. (este) énekesek hangversenye (népi pásztorjáték Ica nénivel)
- dec. 17. 17.00 osztálykarácsony (rövid Betlehemes játék a szülőknek)
- dec. 18. utolsó tanítási nap,(délelőtt) a pásztorjáték, és a Betlehemes előadása az alsós diákoknak


Voltunk hétvégén furulyát gyakorolni Mártinál, és kiderült, hogy döbbenetes módon nem tudnak a gyerekeim furulyázni. Most Márti leírta/rajzolta nekem a fogásokat és minden nap tíz perc gyakorlás van. Lili ügyesebb, Dorkának nagyon nem áll rá a keze, mondjuk az övé sokkal kisebb is, szerintem emiatt is nehezebb dolga van. Azt nem tudom, hogy Ica néni, hogyan gondolta december 11-ig megtanítani nekik a három darabot, mikor még a hangokat sem tudják rendesen lefogni. Nagyon keveset furulyáznak órán és számomra sokszor rejtély, hogy olyankor mit. A süss fel nap az egyetlen biztos pont :-)


Lilivel jövő héten és utána is megyünk a pszichológushoz, utána úgyis beszélünk majd kettesben újra, kérek majd tanácsot ezzel a tanulás/felelés dologgal kapcsolatban, mert nem nagyon tudom, hogy mi legyen, hogy ne tegye tönkre magát a gyerek.

Ma Márton napozni fogunk itthon. Kis kézműveskedés és készítettem elő égetett tésztát, libát fogunk készíteni belőle.

Holnap Pankához megyek fogadó órára, átbeszéljük a sulikezdés dolgot, mert dönteni kell lassan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése