2015. március 8., vasárnap
2015. március 7., szombat
Koronás Park
Mikor Attila jött értem a suliba szombaton egykor és mondta, hogy nem tudta kihajtani a csajokat délelőtt a szabadba, egyből azon kezdtem gondolkodni, hogy mi lehetne elég csábító szabadtéri program délutánra. Csodaszépen sütött a nap, tizenkét fok volt, vétek lett volna bent tölteni a napot. Dorka bármikor kapható a jövés-menésre, Lili és Panni azonban kicsit ellustultak a télen. Nehezen mozdíthatók, aztán persze jól érzik magukat.
Hamar beugrott, hogy régen voltunk már a Koronás Parkban és elég jó idő is van hozzá. Dorka rögtön kapott az ötleten, Lili kicsit kérette magát, aztán persze ő volt az, akit a végén alig lehetett hazarángatni.
Hamar beugrott, hogy régen voltunk már a Koronás Parkban és elég jó idő is van hozzá. Dorka rögtön kapott az ötleten, Lili kicsit kérette magát, aztán persze ő volt az, akit a végén alig lehetett hazarángatni.
2015. március 6., péntek
BBU föld alatti futás
Új futóéletem első versenye, és nem bántam meg, hogy ez lett az. Félmaraton váltó.
Nem indult könnyen, mert az előző vasárnapi közel 11 km után elkezdett fájni a térdem. Kedden alig bírtam levánszorogni a tervezett nyolc és feles távot, ha egyéniben indulok, biztosan kihagyom a versenyt, de csapattag voltam, számítottak rám a lányok. Csütörtökön ki sem mertem menni, féltem, hogy mi lesz, ha nem megy. Pénteken aztán bevállaltam egy laza öt kilométert. Fájt, de ki lehetett bírni, úgy döntöttem, hogy menni fog a hét is szombaton.
Mivel Attila is indult a három és feles távon, családi programnak terveztük, de Pankának nem volt kedve és Apu felajánlotta, hogy hagyjunk itthon mindenkit, elviszi őket játszóházba. A szombat reggeli esőt látva ez elég jó tervnek bizonyult. Korán indultunk, mert Attila futama nem sokkal kilenc után kezdődött és még át kellett venni a rajtszámát is. Az eső elég kitartóan szitált, de aztán a rajt előtt nem sokkal elállt, viszont minden nedves volt és helyenként macskakövön kellett futni.
Tíz körül megjöttek a csajok is, érvényesítettük a chipet és kezdtünk kicsit izgulni. Brigi futott elsőnek, én voltam a középső ember és Kriszta lett a befutónk. Kicsit izgultam a váltás miatt, de nem volt semmi gond, jól kijelölt váltózóna volt, minden szervezetten zajlott.
A hét km-es körömből 2,6 km volt az alagútban. Nagy élmény volt. Vagy nagyon jól sikerült a bemelegítés v. az adrenalin tette meg a hatását, de egyáltalán nem fájt a lábam, viszonylag jó tempót is tudtam menni, bár az elejét kicsit elfutottam, pedig terveztem figyelni rá, de vitt a lendület, meg az alagútban kinézett srác, akinek jónak tűnt a tempója.
A szervezés szuper volt, feldobták nekünk az alagutat kicsit, voltak hang és fény effektek, zongorázó csontváz és nagyon lelkes segítők. Tapsoltak, szurkoltak, mondták, hogy hol kell vigyázni, hogy mindjárt kint vagyunk az alagútból, tényleg nagyon lelkesítő volt.
Féltávnál volt egy frissítőpont, ott magamhoz vettem egy kis izot, mert az előttem váltó csapat figyelmeztette a társát, hogy utána rögtön emelkedő jön. Ez itt nem esett jól és ráadásul úgy hat km körül volt még egy, amire már nem is számítottam. Azon gondolkodtam, hogy nem vagyok én normális a Vérteskozma és a Kékes terveimmel, ahol hét ill. tizenegy kilométeren keresztül csak emelkedni fog. Mire éppen kezdtem volna lebeszélni magam a nagyszabású hegymenetekről, már rá is fordultam a befutóra, már hallatszott a zene, látszott a célkapu (amin ugyan túl kellett futnom a váltózónáig, de akkor is) és rátettem még egy lapáttal, innen már bevitt a lendület.
Szuper kis verseny volt!
Köszönet a szervezőknek az élményért, Briginek és Krisztinek a csapatért és Attilának a támogatásért.
Nem indult könnyen, mert az előző vasárnapi közel 11 km után elkezdett fájni a térdem. Kedden alig bírtam levánszorogni a tervezett nyolc és feles távot, ha egyéniben indulok, biztosan kihagyom a versenyt, de csapattag voltam, számítottak rám a lányok. Csütörtökön ki sem mertem menni, féltem, hogy mi lesz, ha nem megy. Pénteken aztán bevállaltam egy laza öt kilométert. Fájt, de ki lehetett bírni, úgy döntöttem, hogy menni fog a hét is szombaton.
Mivel Attila is indult a három és feles távon, családi programnak terveztük, de Pankának nem volt kedve és Apu felajánlotta, hogy hagyjunk itthon mindenkit, elviszi őket játszóházba. A szombat reggeli esőt látva ez elég jó tervnek bizonyult. Korán indultunk, mert Attila futama nem sokkal kilenc után kezdődött és még át kellett venni a rajtszámát is. Az eső elég kitartóan szitált, de aztán a rajt előtt nem sokkal elállt, viszont minden nedves volt és helyenként macskakövön kellett futni.
Tíz körül megjöttek a csajok is, érvényesítettük a chipet és kezdtünk kicsit izgulni. Brigi futott elsőnek, én voltam a középső ember és Kriszta lett a befutónk. Kicsit izgultam a váltás miatt, de nem volt semmi gond, jól kijelölt váltózóna volt, minden szervezetten zajlott.
A hét km-es körömből 2,6 km volt az alagútban. Nagy élmény volt. Vagy nagyon jól sikerült a bemelegítés v. az adrenalin tette meg a hatását, de egyáltalán nem fájt a lábam, viszonylag jó tempót is tudtam menni, bár az elejét kicsit elfutottam, pedig terveztem figyelni rá, de vitt a lendület, meg az alagútban kinézett srác, akinek jónak tűnt a tempója.
A szervezés szuper volt, feldobták nekünk az alagutat kicsit, voltak hang és fény effektek, zongorázó csontváz és nagyon lelkes segítők. Tapsoltak, szurkoltak, mondták, hogy hol kell vigyázni, hogy mindjárt kint vagyunk az alagútból, tényleg nagyon lelkesítő volt.
Féltávnál volt egy frissítőpont, ott magamhoz vettem egy kis izot, mert az előttem váltó csapat figyelmeztette a társát, hogy utána rögtön emelkedő jön. Ez itt nem esett jól és ráadásul úgy hat km körül volt még egy, amire már nem is számítottam. Azon gondolkodtam, hogy nem vagyok én normális a Vérteskozma és a Kékes terveimmel, ahol hét ill. tizenegy kilométeren keresztül csak emelkedni fog. Mire éppen kezdtem volna lebeszélni magam a nagyszabású hegymenetekről, már rá is fordultam a befutóra, már hallatszott a zene, látszott a célkapu (amin ugyan túl kellett futnom a váltózónáig, de akkor is) és rátettem még egy lapáttal, innen már bevitt a lendület.
Szuper kis verseny volt!
Köszönet a szervezőknek az élményért, Briginek és Krisztinek a csapatért és Attilának a támogatásért.
 |
| váltás után rajtszámot igazgatva |
 |
| célfotó :-) |
 |
| indulás előtt |
 |
| A föld alatti pályarajz, kicsit kanyargós volt |
 |
Újra nyeregben
Elég hosszú időt kihagytunk, mert a lányok betegeskedtek sokáig, aztán elment Feri bácsi...
Dorka már nagyon várta, Lili előző nap mondta, hogy nem szeretne - régen voltunk, kicsit tartott tőle - aztán nagyon élvezte. Panka meg már itthon azt mondogatta, hogy de ugye szólni fogok Móni néninek, hogy ő is szeretne.
A kihagyás és a felázott talaj miatt futószár volt, de reméljük hamar jön a jó idő és újra használható lesz a lenti pálya is és akkor mehetnek önállóan megint.
Vasárnap megint ott leszünk :-)
Dorka már nagyon várta, Lili előző nap mondta, hogy nem szeretne - régen voltunk, kicsit tartott tőle - aztán nagyon élvezte. Panka meg már itthon azt mondogatta, hogy de ugye szólni fogok Móni néninek, hogy ő is szeretne.
A kihagyás és a felázott talaj miatt futószár volt, de reméljük hamar jön a jó idő és újra használható lesz a lenti pálya is és akkor mehetnek önállóan megint.
Megint hullik
Lilus haja.
Nem is tudom megfogalmazni igazán, hogy mit érzek...
Csalódottságot, mert olyan szépen nőtt és mertünk reménykedni, hogy túl vagyunk rajta, hogy ez volt az utolsó, hogy nem kell többet átélnie, hogy elveszti a haját.
Dühöt, hogy meg kell küzdenie ezzel, hiszen még nyolc éves sincs és már annyi mindenen átment.
Félelmet, hogy hogyan fogja tudni kezelni, hogyan fogadja majd az osztály...
A jövő héttől péntekenként újra Balatonfüred, lézer akupunktúra, hátha...persze nekem suli azokon a napokon, így nem tudok velük menni, de a doktornőt ismeri már, talán nem lesz gond ebből.
Újra pszichológust is kell keresnünk, aki segít feldolgozni neki az egészet, a bábterápia legutóbb is használt.
Szükség lesz egy teljes vérképre is, ami ellen már most foggal-körömmel tiltakozik, de túl kell esnünk rajta valahogy.
Kezdődik elölről a góckutatás és felmerült, hogy nyár elején esetleg megszabadítják a manduláitól...
Nem is tudom megfogalmazni igazán, hogy mit érzek...
Csalódottságot, mert olyan szépen nőtt és mertünk reménykedni, hogy túl vagyunk rajta, hogy ez volt az utolsó, hogy nem kell többet átélnie, hogy elveszti a haját.
Dühöt, hogy meg kell küzdenie ezzel, hiszen még nyolc éves sincs és már annyi mindenen átment.
Félelmet, hogy hogyan fogja tudni kezelni, hogyan fogadja majd az osztály...
A jövő héttől péntekenként újra Balatonfüred, lézer akupunktúra, hátha...persze nekem suli azokon a napokon, így nem tudok velük menni, de a doktornőt ismeri már, talán nem lesz gond ebből.
Újra pszichológust is kell keresnünk, aki segít feldolgozni neki az egészet, a bábterápia legutóbb is használt.
Szükség lesz egy teljes vérképre is, ami ellen már most foggal-körömmel tiltakozik, de túl kell esnünk rajta valahogy.
Kezdődik elölről a góckutatás és felmerült, hogy nyár elején esetleg megszabadítják a manduláitól...
2015. március 4., szerda
Bogyó 1
A gyerekek már három napja nyúztak, hogy ugye Bogyónak is sütök tortát. Mert az nálunk mindenkinek jár :-) El lettek rontva, de csúnyán :-D
 |
| torta |
 |
| tényleg az enyém? |
 |
| na jó, megeszem |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)