ami szar volt, de mégsem.
Oké, az úszásomat felejtsük el gyorsan, de egyébként azt csináltam, amit szeretek és olyan emberekkel voltam, akiket kedvelek és motiválnak. Megegyeztünk, hogy Debrecen nem a szívünk csücske, de aztán vasárnap már sikeresebbek voltunk, Rita megúszta mindkét számában a VB szintet, ez mindkettőben OB bronzérmet is ért, Tomi nagyot javított 100 mellen, szóval annyira nem gáz hely J
Szombaton nagyon ki voltam borulva, főleg a kétszáz miatt,
mert tudtam, hogy ennyi kihagyás után nincs meg a tempóm 50-en, de kétszázon
megúsztam edzésen a VB szintet, jó 33-ban, ami a kettővel több forduló miatt
gyorsabb, de akkor is minimum közel kellett volna lennem hozzá, erre négy
percen kívül mentem és konkrétan az utolsó 20 méteren az életemért küzdöttem.
Éjszaka fájdalomcsillapító tapasszal aludtam és reggelre sem lett értékelhetően
jobb a vállam, a bemelegítésnél tudtam, hogy a 100 fájni fog. Itt egyébként
maradt benne egy-két másodperc, tüdővel bírtam volna, de mivel a fordulónál a
lehúzást nem tudtam rendesen megcsinálni, nem mertem tolni az utolsó ötvenet,
mert nem tudtam, hogy végig bírja-e a kezem. Szóval lesz még meló áprilisig, de
van még három-négy verseny és meg akarom csinálni! Kicsit azt érzem, hogy
visszakerültem a start mezőre, de innen szép nyerni!
Megyek előre,
nem nézek hátra,
a tűz a szívemben
lánccal lezárva.
Célom a végtelen
hajtok érte…
A családnak örök hála, mert levezényelték a hétvégét
nélkülem, az egyetemisták is vittek kaját és oké egy részét előkészítettem, de
igazi csapatmunkában oldották meg a főzést és még rendre is jöttem haza. Bár Panka azt
mondta este: ANYA FŐZTÜNK, DE NE TUDD MEG, MI VOLT ITT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése