2026. május 24., vasárnap

A gyerek szólt,

 hogy tegyem le a seggem a gép elé, aztán írjak, mert el vagyok maradva :-)

Gondoltam, majd a hosszú hétvégén lesz idő, hát nem, de mindegy.

Alhatnék ugye, de hát helló változókor, fél ötkor kidob az ágy és akkor ez már egy jó időpont, egy időben háromkor keltem. Tegnap reggel ötkor már főtt a húsleves, vasaltam, hatkor már az uszi előtt parkoltam le. Megvolt az edzés, anyunak hoztam savanyú vizet, lányoknak fánkot reggelire.

Pankuszt kellett vinnem az uszi parkolóba tízre, onnan indultak az osztálykirándulásra. Orfűre mentek, ma pécsi városnézés lesz a program, tegnap maguknak főzték a vacsit.

Lilkót négy után vittük a vasútra, Siófokra mentek a Plázs nyitóbulira, reggel négy után írt, hogy már a barátnőjénél van, minden ok. Egészen jól viselem ezeket az éjszakákat, múlt hétvégén Fezen buli volt. Nem mondom, hogy nem idegeskedek egyáltalán, de normális társasága van, értelmes gyerek (felnőtt), megbeszéltük, hogy mindig együtt maradnak, italokra extrán figyelnek és bármi van, ami nem komfortos, inkább hívjon és megyünk ha kell.

Maradék családdal tegnap este futni mentünk a Túrózsákira, illetve Dorka futott, mi kísértük és az úszó erősítő cuccomat vittem és lábat erősítettem addig, Attila meg a kondiparkot használta. Karra nem tudok most dolgozni, egy hete csúnya gyulladás van a bal vállamban. Voltam manulálterápián, gyógytornász edzőtársam is kezeli, vissza kellett venni a terhelést, egészen szépen alakul.

Lili pénteken finom epres sajttortát sütött, a konyhai romok eltűntetésén kell még dolgozni, mert azt mind elegánsan rám hagyják :-)

Csütörtök reggel arra mentem ki, hogy folyik a víz a garázsból, kaptam egy laza szívrohamot, hogy csőtörésünk van, de csak a HMV tartály adta meg magát, Attila meg is rendelte, szombaton délelőtt összerakta, így két nap után újra lett meleg vizünk.

Apunak megvolt a csípőprotézis műtétje, kedden vittem be a CMED-be, csütörtökön délután hozhattuk is haza, minden jól sikerült, az izmokat kell visszaerősíteni a lábaiban.

Ikrek túl vannak az összes írásbeli érettségin, az emelt biosz miatt izgulunk, mert még a biosz tanárok is azt mondták, hogy nehéz volt. Kicsit aggódok a szóbelik miatt, mert úgy látom elég lazán veszik a felkészülést én sokkal többet tanultam anno, aztán lehet, hogy nekik van igazuk. Kiderül hamarosan.

Panka gyűjti az órákat a kötelező 50 órához. A görkori edzésen segít, kedden először volt egyedül a kicsikkel, leizzadt a végére. Azt mondta, mégis átgondolja még ezt a gyógypedagógia irányt :-)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése