Na jó, annyira már nem gáz a helyzet. Vasárnap délutánra Panka is belázasodott, így elég nyugis hétvégénk volt, lázcsillapítás és teafőzés jegyében telt. Nem mentünk be az egészségesekkel sem a gyertyagyújtásra a városba.
Lilit ma már elengedtem suliba, még köhög, de jól néz ki, jól érzi magát, hétfő óta láztalan. Panka szerintem a héten már nem jelenik meg az oktatási intézményben. Lili igazolását a krétába tette fel a doktornő, remélem minden rendben lesz vele, én egyelőre igazolandónak látom még a hiányzásait.
Lili csodaszépen megcsinálta az ablakainkat krétafilccel. Kezd karácsonyi hangulatom lenni.
Tegnap készítettem fenyőgömböket is, virágalapra. A kicsihez még szedek majd valami piros bogyót.
Készülnek a kollégák mikulás apróságai is.
Karácsonyi ajándékokkal is elég jól állok idén. Muszáj is, mert 19-ig biztosan dolgozni fogok, de lehet. hogy még 20-án is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése