2023. február 12., vasárnap

Rohanó hétvége

 szokás szerint, alig várjuk a pénteket, addigra mindenki nagyon elfárad már a családban. Aztán mire kettőt pislantunk megint hétfő hajnal van.

Mimó felvert szombaton ötkor, nagyon boldog voltam, újabban éhen akar halni. Nagyok hétre mentek a jégre, Pankuszt háromnegyed nyolcra kellett vinnem. Ikrek megkezdték a közösségi szolgálatot letölteni, így tíztől tizenegyig még segédkeztek a tanfolyamon is, jó hosszú délelőtt volt.

Mi Attilával kicsit szétkaptuk/átrendeztük a nagyok szobáját, így jobb lesz nekik. Anyuéknál ebédeltünk, jöttek tesóék is szülinapozni/névnapozni.

Este moziba mentünk, megnéztük a Magic Mike-ot. Érthető módon Attila nem élvezte annyira, mi a csajokkal jókat rötyögtünk.

Ma délelőtt tanulás a gyerekeknek, nekem hegynyi vasalni való. Délután ők Abigél főpróbán lesznek, nekem dolgoznom kell sajnos.

Jövő hét csütörtök/péntekre kaptak kikérőt, én szaranya leszek, mert csütörtökön az első négy órára be fogom őket küldeni, minél kevesebb pótolni való legyen. Egyre kell vinnem őket a Köfémbe, előtte pont lesz idejük enni valamit.

Csütörtökön hatkor, pénteken tizenegykor és hatkor lesz előadás., így egy edzést is kihagynak mindhárman.

A meghirdetett Rómeó és Júlia előadásra is elfogyott az összes jegy, ezért a március 11-i napon is két előadás lesz. Szuper, hogy ilyen nagy érdeklődés van, ráadásul a saját városunkban.

Közben a suliban is zajlik az élet, doga-doga hátán, készülnek a keddi Valentin-napra.


1 megjegyzés:

  1. Majd a szobáról mesélj, hogy kaptatok szét.🙂 A hegynyi vasalnivalo ismerős. 🤣

    VálaszTörlés