2022. január 28., péntek

Nem így terveztük

 a januárt. 


Felvételi héten kedden Lili és Panni náthás lett. Másnaptól szülői igazolással itthon tartottam őket, hogy összekapják magukat a szombati felvételire.Csütörtökön Panka mondta, hogy több osztálytársa is covidos lett, így hazafelé vettem két gyógyszertári tesztet és természetesen pozitív lett. Pénteken elmentünk a doktornőhöz tesztre, mert az otthoni nem számít hivatalosnak és nem lehet vele igazolni az elmúlasztott felvételit. 

Dorka negatív lett és mivel tünetmentes volt így őt elvittük másnap reggel. Féltem tőle, hogy később elkapja és nem tud felvételit írni. Lili teljesen ki volt akadva, hogy nem mehet az oszályával felvételizni, amit meg is értek, de nem akartunk senkit megfertőzni, másrészt tényleg nem is volt jól.

Kálváriánk itt kezdődött, mert határozatot azóta sem láttunk egyik gyerekre vonatkozóan sem és a gyerekorvosnak szerdáig kellett könyörögni, hogy kapjunk valami igazolást arról, hogy az első pótfelvételin sem tudnak részt venni karantén miatt. Megértem én, hogy sok a munka, rengeteg most a beteg, de már tiszta ideg voltam, hogy lecsúsznak a felvételiről. Pannának tulajdonképpen mindegy, ha még két évig marad Kossuthos, jó helyen van, de Lilinek ugye mennie kell.

Végül aztán be tudtam nyújtani, a suli, ahol Lili írta volna, már el is fogadta, várják negyedikén, Panniról még nincs visszajelzésem.

Bár hivatalosan még nem kaptuk meg, de úgy néz ki, hogy mindhárom csaj kitűnő lett, így a vitt pontok tekintetében jól állunk.

Remélem, hogy nem fogja nagyon megkavarni őket, hogy "egyedül", ismerős nélkül kell menniük a felvételire, és tudnak jól teljesíteni.

Igazgatónőnkkel tegnap megbeszéltem, hogy addig már nem mennek suliba, mert az az egyetlen  hely jelenleg ahonnan még karantéba kerülhetnek más miatt. Ők maguk csak nem lesznek újra betegek két héten belül.

Ma az egyesület teszteli őket a vasárnap országos bajnokság miatt, remélem tudnak már negatív tesztet produkálni. Illetve, hogy a csapat is kit tud állni, nem lesz sok kellemetlen teszt eredmény.



2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nem beleszólni szeretnék, csak mint kérdés,mert az én gyerekeim is sportolók, és nem mehetnek vissza csak úgy a covid után, hanem szükség van egy vérvételre, amiből troponin szintet néznek, és egy nyugalmi EKG-ra, és két hétig egyáltalán ne lehet sportolni ez a sportkórház covid protokoll.Nehogy később baj legyen,remélem nem veszed rossz néven, hogy ezt leírtam! Sikeres felvételit a lányoknak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      köszönöm szépen az infót, dehogy veszem rossz néven. Nálunk semmi ilyesmi nincs:-(

      Törlés