2018. május 12., szombat

Ez történt a héten

Kezdődött ugye Panka szülinapjával, amit még megfejeltek egy megható anyák napi ünnepséggel. Nagyon sok szép verset megtanultak a gyerekek, cukik voltak. Bőgés garantált.
 Délelőtt itthon maradtam és elkészítettem a sütiket, amiket bevittem ebéd után, hogy Panka megvendégelhesse az osztálytársait.






















Kedden megvolt az utolsó korcsolya edzés, jövő héttől görkorcsolya és futóedzés kedd-csütörtökön.

Szerdán az ikreknek volt a Tavaszköszöntő Gála a Köfémben. Minden évben az elsősök és a negyedikesek műsort adnak a szülőknek. Szupercukik voltak természetesen.



Csütörtökön délután pihentünk, tanulni sem kellett, mert a lányoknak nincs pénteken suli továbbképzés miatt.
Csütörtökön hozták haza a az emelt matekos felvételi eredményét is. Mindketten bekerültek.

Nagyon örültünk. 
Lili járt felvételi felkészítőre, sokat tanult itthon is, jobb eredménnyel is került be. Dorka olyan Dodósan csinálta, előző este hétkor közölte, hogy akkor most gyakorolni kellene a másnap délben tartott felvételire :-)


Azért péntekre beiktattunk egy kajak edzést. 
Este összepakoltunk a UB-re. Panka vacsora után kezdte mondogatni, hogy fáj a hasa. Majd lefekvés után elkezdett hányni és abba sem hagyta fél egyig. Itt pihentünk egy kicsit, majd folytatta hajnalban.
Reggel hétkor roppant kipihenten indultunk a Balatonaligára. Pankát és Lilit az Anyuékra bíztuk. Családilag egy 20,2 km-es szakaszt vállaltunk az Ultrabalatonon. Idén nagyon rossz kondiban vágtam neki, télen nem volt időm/energiám futni, így a kajakos edzések beindultával kezdtem a tó körül kocogni, amíg a csajok eveztek. Ez nem tűnt elégségesnek a 20 km-re, így beszerveztem Dorkát és Attilát is egy-egy 5 km-re. 
Dorkát kísértem bicajjal, majd lepattantam és futottam tovább. Hát ha azt mondom, hogy nem esett jól, az enyhe kifejezés :-)
Nap közben még beszéltünk anyuékkal is, Pankának lett egy kis hőemelkedése, így a futás után siettünk haza. Éppen ideje volt, mert mire hazaértünk engem is elért a vírus. 
A többiek egyelőre jól vannak.
Dorka nagyon ügyes volt és nagyon élvezte, hogy mindenki megtapsolta és hajrázott neki, hogy milyen ügyes.








Holnap reggel elmegyünk a befutóra, hogy együtt legyünk a csapattal, és a kisasszony nyakába akaszthassák az érmet.

A héten sem unatkoztunk :-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése