2018. január 12., péntek

2018

Hihetetlen, de már az új évből is eltelt tizenkét nap, pedig most volt Karácsony.
Irigykedve olvastam, hogy a zsiráfnak alig két óra alvásra van szüksége naponta, mennyi mindenre lenne időm, ami most elmarad, például a szegény elhanyagolt blogra is. Viszont állítólag 2018 egyik fő lakberendezési trendje a mesterkélt rendetlenség (Messy Chic), szóval nincs veszve minden :-)
Egyébként meg nem lehet egy szavam sem, komoly eszközökkel nőtt az itthoni géppark, kaptam egy robotporszívót. Rozit elindítja Attila reggel mielőtt elmennek, én meg összeszedem délután ahol letelt az egy órája és tiszta a nappali. A másik csoda, egy Kitchen Aid konyhagép, ami a konyhám éke lett. A Kinder Bueno játékán nyertünk egy 200e ft-os vásárlási utalványt és már csak egy kicsit kellett hozzátenni, ami amúgy rablás, ennyi pénzt biztos nem adnék ki rá, de így itt van és imádom. Isteni pizzatésztákat dagaszt, szupi habot kever és még szép is.

December elején újra jártunk Csabánál, aki ismét cuki képeket készített a csajokról.













Az tavalyi év vége egész hosszúra sikeredett, már 18-án sem dolgoztam és mivel a csajok még azon a héten suliba jártak, volt idő nyugodtan mindenre.
Az ünnep is szépre sikerült, találkoztunk sok mindenkivel, jöttek Esztiék is, voltunk korizni, sok minden belefért. Az ajándékokat is nagyon eltaláltuk idén, minden gyerek örült nagyon. Az én legnagyobb örömöm, hogy Lilinek sikerült olyan könyvet választani, amit azóta minden nap olvas, lassan a végére ér és teljesen magától. Még sosem olvasott ennyire kitartóan.

A Szilveszter Ildiéknél töltöttük, de előtte délelőtt még futottunk egyet Agárdon, ahol Dodó U18-as kategóriában ötödik lett, egy nem is túl jó futással. Az egész család meg volt fázva, köhögött ki jobban, ki kevésbé, de azért jól esett  a mozgás.


Ezerrel készülünk a félévzáró dolgozatokra, minden nap tanulni kell velük valamit. Így az edzések mellett nem sok szabadidejük van most, ezzel párhuzamosan nekem sem.

Újra vezetek, ami nagy könnyebbség és már élvezem is. Köszönet érte Varga Józsefnek, a Rutin autósiskola oktatójának aki addig biztatott, míg elhittem, hogy megy ez nekem.

4 megjegyzés:

  1. Képzeld a főnöknőmtől az egész éves munkámért egy robotporszívót kaptam, a férjemtől karácsonyra pedig egy robotgépet/konyhagépet (Elektrolux).
    Szépek, sportosak vagytok. Boldog új évet nektek!

    VálaszTörlés
  2. Boldog Új Évet kívánok Nektek! Éljenek a csajok és a háztartási gépek!
    Te is írhatnál gyakrabban :-)

    VálaszTörlés
  3. De jó hogy írták! Minden elképzelhető jót erre az évre! Gyönyörűek a csajok. KITCHEN aid régi vágyam, eléggé fáj rá a fogam.....úgyhogy irigykedem :-D

    VálaszTörlés