2016. április 12., kedd

Mennyi minden

történt.
Kicsit el vagyok csúszva az utóbbi időben, a hat órás home office után még furcsa a nyolc órás irodai meló. Illetve nem is a munka, mert az jó, érdekes, szeretem. Kedvesek a kollégák, jól érzem magam bent, csak a gyerekekért nem tudok úgy és annyit menni, ahogy azt megszoktam. Még alakul az új rendszer. A futást is át kellett pakolnom reggelre, így fél hatkor már az utat koptatom.

A legfontosabb hír, hogy megszületett a csajok unokatesója, az ötödik lányunoka a családban.
Április 3. ,4360 g és gyönyörű. Szombaton megyünk, megszeretgetjük.
Vasárnap délelőtt lovacskáztunk megint, jó nagy szél volt, de Dorka és Panna nagyon élvezték, ügyesek voltak.






Délután szülinapon voltak a csajok, illetve Dorka és Panni, mert Lili nem akart menni a haja miatt. Pedig Dóri őt is hívta. Dorka osztálytársa, de korira együtt járunk és szeretik a csajok. Lili a vendégek nagy részét is ismerte, de aggódott, hogy mit szólnak a hajához, én meg nem erőltettem. Végül fél órával a zsúr vége előtt találta ki, hogy mégis menne, így befutottunk egy kicsit.
Tanultunk hétvégén elég sok környezetet, bár mennyiségre nem volt sok, de nehezen ment a fejébe. Ma hozott belőle két ötöst, úgyhogy mégiscsak megragadt valami :-)
Amíg Dorkáék szülinapoztak sokat segített is, pakolt, porszívózott, törölgetett.
Csütörtökön lesz az iskolai beiratkozás Panninak, Attila intézi majd, délután pedig a korcsolya gála, oda még sütnöm is kell majd valamit.
Nagyon készülnek, még ma is bőszen gyakorolták a sort, helyesek lesznek nagyon.
Hétvégén műkorcsolya verseny lesz a csarnokban, vasárnap lehet, hogy kinézünk majd, szurkoltunk a szinkronkorcsolya VB-n is a tévé előtt, élőben mégiscsak más hangulata van.
Pankának lefoglaltam a szülinapi zsúr helyszínt, idén is falra szeretne mászni, úgyhogy a Redrock-ba megyünk megint. Szombatra esik a születésnapja, így ünnepelhet a napján a barátaival is.
Lassan a meghívókat is le kell gyártanom, mert mindjárt itt lesz május 7.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése