2025. július 23., szerda

Day off

 Lili kérte, hogy valamelyik nap vigyük le a SUP-ot a Balcsira, így mára szabadságot vettünk ki. Tízkor már lent voltunk Siófokon és háromnegyed hatkor indultunk vissza. Tökéletesen elég volt. Fürödtünk, SAP-oztak a lányok, frizbiztünk, olvastunk, könyvekről beszélgettünk. 

Megnéztük online a lányok vízilabda döntőjét, sajnálom, hogy nem sikerült nekik. Megdöbbentő volt egyébként olvasni a kommenteket. Tegnap még az égbe emelték őket, hogy döntőbe jutottak. Ma meg volt, aki azt írta, hogy szégyent hoztak az országra. Uhh, nagyon durva. Szerintem szépen csillog az az ezüstérem is, és baromi sokat kell dolgozni érte.

 Szabadstrandra mentünk, így ott csak a parkolásért fizettünk. Főztem reggel otthon kukoricát, még meleg volt, amikor lent kicsomagoltuk. Vittünk szendvicset, nasit, üdítőt, így csak egy késői ebédet ettünk ott a büfésoron. 

Dorka sajtos-tejfölös lángost (2200), Panna és Lili hamburgert hasábbal (3450+900 a köret), én hekket (3920), Attila csipegetett mindenből. Ittunk még öt limonádét (3 dl 480 ft). Minden finom volt, a hekket frissen sütötték és isteni volt. A két nyúlban a hölgy iszonyatosan kedves volt mindenkivel.

Szuper kis nap volt. Jól esett egy kicsit kiszakadni a hétköznapokból és együtt lenni csak úgy.


imádom, nagyon jól lehet bele pakolni










2025. július 19., szombat

Hétvégétől hétvégéig

 Próbálunk túlélni, bent egész héten a bejelentetlen auditot vártuk, megint nem jöttek, pedig jó lenne már túl lenni rajta, ahogy közeledünk az időablak végéhez mindenki egyre feszültebb.

Nagyok minden este mentek futni, jó, hogy nincs most akkora meleg, jobban esik nekik a mozgás. Hétfőn én is lent voltam, kocogtam kicsit, meg dolgoztam a szabadtéri kondiparkban a gépeken. aztán egész héten szenvedtem a térdemmel. Most kezd alakulni, úgyhogy megint kimerészkedek majd. Dorka elég durván tolja, 5:38-as kilikkel tolja az öt kilométert és hét kilin is hat percen belül van bőven.


Tegnap kihagyták a mozgást, eljöttek velünk Agárdra Crazy Little Queen koncertre. Anyut is lecsaltuk, nagyon jó volt. Panka nem tartott velünk, Nikinél szülinapi partyzik. Petiékkel lent találkoztunk, Anna is jött, a csajok megnézték a naplementét a strandon.


Csütörtökön délután kekszet sütöttünk, mert Pancsi szeretett volna, valmi kézzel készített ajándékot is vinni Nikinek. Egészen szépek lettek, és nagyon finomak. 

Megérkezett a Lili által kért henna készlet, tegnap még a koncert után rajzolt Dorka kezére.

Panka volt ovistársáék mentek múlt hét szombaton Egyiptomba, ugyanabba a hotelbe mint mi és megkértem, hogy vigyen pár apróságot. Küldtünk Hassan Nolenjének matricás könyvet, kedvenc pincérünknek a csajokkal közös képet és egy kis magyar csokit. Mindenki örült a hírek szerint.


Ma Vidi meccsen jártunk, az utolsó felkészülési meccset játszották a fiúk és három nullára nyertek is.

Felnőtt gyerekeink a meccs után:




2025. július 12., szombat

Rohan a nyár

 mintha muszáj lenne, bár a héten eddig inkább ősz volt.

A junior öttusa VB nagyon jó volt, Dorkának új kedvenc sportolója van, ezúttal korban is közelebb áll hozzá :-).


Azóta már megnéztük a felnőtt VB-t is online. Annyira érdekes, hogy az UIPM ingyen közvetíti az összes versenyt, youtube csatornán, jó minőségben, nekünk meg az összes versenyért fizetni kell pl. a szinkronkorcsolyában. Jó gondolom az öttusának nagyobb a nézettsége világszinten, de pont többen néznék szerintem a korit is, ha nem kellene fizetniük érte. 

Múlt héten szombaton felmentünk Törökbálintra az outlet-be a két nagynak vettünk cipőt. Panninak is kellett volna, de neki nem volt kedve jönni. Ő könnyebb eset, lehet talál magának Fehérváron is.

A héten a hidegben elkeztem a hibiszkuszteát inni, amit Egyiptomból hoztunk, nagyon finom, nem is kell bele semmi.


Jó nagy viharok voltak szerte az országban a héten, nálunk szerencsére nem volt annyira vészes, bár szerda reggel elment a cégnél az áram tíz percre, de a kertem megúszta. Azokat sajnálom nagyon akik a héten itthon nyaraltak és erre vártak egész évben , erre gyűjtögettek, és hát persze fel lehet találni magad rossz időben is, de azért mégiscsak borzalmas érzés lehet.

Nézzük családilag a GoodBoy-t a Prime-on. Nekünk nagyon tetszik, alig várjuk az új részeket.


Ma Lilkó névnapoztunk, készítettem fehércsokis-mascarpone-s tekercset eperrel és málnával. Ez a csajok kedvence, kb. öt perc alatt fogy el nálunk.

Este a monacoi Diamond League-t néztük Dorkával, egészen jó versenyek voltak, bár hiányzik Tamberi a bohóc a magasugrók közül, 2.34-el nyert Woo. Ami meglepő, hogy Kerr kiesett 2.23-on.Noah Lyles lenyomta Tebogo-t 200-on.

A héten itt vannak az unokatesók anyunál, lányok sokat vannak ott. 


2025. július 3., csütörtök

Élik

 a csajok a nyarat.

Panka tegnap Niki barátnőjénél aludt. 18-án megint megy majd.

Lili ma Pogárdiba tekert egy volt osztálytársához. Dorka pedig a Velencei-tavon van a barátnőivel.

Holnap Orsival mennek a Balcsira. Nem unatkoznak.

Esti futás is megy még, addig én kondiparkozok. Fél kilenc felé szoktunk lemenni, előtte kibírhatatlan a hőség.