Nem is tudom megfogalmazni igazán, hogy mit érzek...
Csalódottságot, mert olyan szépen nőtt és mertünk reménykedni, hogy túl vagyunk rajta, hogy ez volt az utolsó, hogy nem kell többet átélnie, hogy elveszti a haját.
Dühöt, hogy meg kell küzdenie ezzel, hiszen még nyolc éves sincs és már annyi mindenen átment.
Félelmet, hogy hogyan fogja tudni kezelni, hogyan fogadja majd az osztály...
A jövő héttől péntekenként újra Balatonfüred, lézer akupunktúra, hátha...persze nekem suli azokon a napokon, így nem tudok velük menni, de a doktornőt ismeri már, talán nem lesz gond ebből.
Újra pszichológust is kell keresnünk, aki segít feldolgozni neki az egészet, a bábterápia legutóbb is használt.
Szükség lesz egy teljes vérképre is, ami ellen már most foggal-körömmel tiltakozik, de túl kell esnünk rajta valahogy.
Kezdődik elölről a góckutatás és felmerült, hogy nyár elején esetleg megszabadítják a manduláitól...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése