Nem indult könnyen, mert az előző vasárnapi közel 11 km után elkezdett fájni a térdem. Kedden alig bírtam levánszorogni a tervezett nyolc és feles távot, ha egyéniben indulok, biztosan kihagyom a versenyt, de csapattag voltam, számítottak rám a lányok. Csütörtökön ki sem mertem menni, féltem, hogy mi lesz, ha nem megy. Pénteken aztán bevállaltam egy laza öt kilométert. Fájt, de ki lehetett bírni, úgy döntöttem, hogy menni fog a hét is szombaton.
Mivel Attila is indult a három és feles távon, családi programnak terveztük, de Pankának nem volt kedve és Apu felajánlotta, hogy hagyjunk itthon mindenkit, elviszi őket játszóházba. A szombat reggeli esőt látva ez elég jó tervnek bizonyult. Korán indultunk, mert Attila futama nem sokkal kilenc után kezdődött és még át kellett venni a rajtszámát is. Az eső elég kitartóan szitált, de aztán a rajt előtt nem sokkal elállt, viszont minden nedves volt és helyenként macskakövön kellett futni.
Tíz körül megjöttek a csajok is, érvényesítettük a chipet és kezdtünk kicsit izgulni. Brigi futott elsőnek, én voltam a középső ember és Kriszta lett a befutónk. Kicsit izgultam a váltás miatt, de nem volt semmi gond, jól kijelölt váltózóna volt, minden szervezetten zajlott.
A hét km-es körömből 2,6 km volt az alagútban. Nagy élmény volt. Vagy nagyon jól sikerült a bemelegítés v. az adrenalin tette meg a hatását, de egyáltalán nem fájt a lábam, viszonylag jó tempót is tudtam menni, bár az elejét kicsit elfutottam, pedig terveztem figyelni rá, de vitt a lendület, meg az alagútban kinézett srác, akinek jónak tűnt a tempója.
A szervezés szuper volt, feldobták nekünk az alagutat kicsit, voltak hang és fény effektek, zongorázó csontváz és nagyon lelkes segítők. Tapsoltak, szurkoltak, mondták, hogy hol kell vigyázni, hogy mindjárt kint vagyunk az alagútból, tényleg nagyon lelkesítő volt.
Féltávnál volt egy frissítőpont, ott magamhoz vettem egy kis izot, mert az előttem váltó csapat figyelmeztette a társát, hogy utána rögtön emelkedő jön. Ez itt nem esett jól és ráadásul úgy hat km körül volt még egy, amire már nem is számítottam. Azon gondolkodtam, hogy nem vagyok én normális a Vérteskozma és a Kékes terveimmel, ahol hét ill. tizenegy kilométeren keresztül csak emelkedni fog. Mire éppen kezdtem volna lebeszélni magam a nagyszabású hegymenetekről, már rá is fordultam a befutóra, már hallatszott a zene, látszott a célkapu (amin ugyan túl kellett futnom a váltózónáig, de akkor is) és rátettem még egy lapáttal, innen már bevitt a lendület.
Szuper kis verseny volt!
Köszönet a szervezőknek az élményért, Briginek és Krisztinek a csapatért és Attilának a támogatásért.
 |
| váltás után rajtszámot igazgatva |
 |
| célfotó :-) |
 |
| indulás előtt |
 |
| A föld alatti pályarajz, kicsit kanyargós volt |
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése