2014. május 10., szombat

Vissza a hétköznapokhoz

A korai hazaindulásban az volt a jó, hogy rengeteg mindent el tudtunk intézni még csütörtökön. Először is jól megszeretgettük Bogyót, aki nagyot nőtt és már nagyon hiányzott a csajoknak. Sőt ki merem jelenteni, hogy nyusznak is a nyüzsi, mert Anyuék nagyon lelkesen jártak hozzá reggel-este (örök hálánk nekik), azért az mégsem ugyanaz.

Miután megebédeltünk célba vettük az okmányirodát, hogy elintézzük a diákigazolvány igényléséhez szükséges formaságokat és ha már ott jártunk Lilinek igényeltük a személyigazolvány cseréjét is, mert a legutóbbi fotózáskor szinte teljesen kopasz volt és nem engedték meg, hogy a fején maradjon a kendő.

Fodrásznál is jártunk, az évzárók/ballagás előtt megigazíttattuk a csajok frizuráját. Lilit teljesen elbűvölte a műkörmös, így megígértem neki, hogy egyszer elmegyünk együtt és megcsináltatjuk a körmünket.

Fagyizni is elmentünk a kézműves fagylalt napja alkalmából, nem csak mi döntöttünk így, ezért nem kis sort álltunk végig. A legjobb az volt, amikor Panka félidőben jó hangosan közölte, hogy neki akkor most kakilnia kell. De nagyon. Éljen :-)

Eljutottunk még Bogyóval az állatorvoshoz is, ahol megkapta az oltását, hősként tűrve azt. Mialatt nem voltunk otthon Ildi átvette a nyusznak rendelt csomagomat, így meg is vigasztaltuk rögtön egy szénaházikóval és némi csemegével. Így viszont le kell cserélnünk a ketrecét egy nagyobbra, mert a kuckó - amit egyébként lelkesen birtokba vett és használ - túl nagy helyet foglal el.


A csajokat Anyura hagyva még bevásárolni is eljutottunk.

Attilát itthon rendesen feltorlódott munkamennyiség várta, így az ő nyugalmának hamar vége lett, amint gépközelbe került. Vittük is, de szerencsére a céges wifi nem működött a "pusztában", így csak órákat telefonált a két nap alatt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése