2014. október 12., vasárnap

Vidám vasárnap

A csajok majdnem nyolcig aludtak, így kipihenten ébredtek. A délelőtt tanulással telt, megírtuk a házit, gyakoroltunk, olvastunk, kicsit előkerült a furulya is. Az emelt ének füzetet beszedték, nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogja Nóra néni értékelni Dorka órai munkáját, mert nincs két egyforma hangjegy a füzetében az tuti. Egyik erre dől, a másik arra :-)
Ebéd előtt lovacskáztunk egyet, délután pedig a kertben voltunk, a lányok levelet sepertek, kocsit takarítottak,  Bogyóval játszottak, késő délután pedig még vendégeink is voltak.











Gyerekmunka :-)

Nagyon lelkesek

Egymás kezéből szedték ki a porszívót :-)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése