Te voltál a legédesebb macsakgyerek a világon! Sosem fogunk elfelejteni!
Igazságtalan, hogy ennyire kevés jutott nekünk egymásból.
Felfoghatatlan, hogy másfél hét alatt elmentél.
Azt hittük csak egy gyulladt fog. Mikor másnap olyan ijesztő állapotba kerültél, megtettünk mindent és te harcoltál. A transzfúzió után két napig olyan jól voltál és mi elhittük, hogy minden rendben lesz, mert el akartuk hinni.
Aztán csütörtökön megjött a laboreredmény és kiderült, hogy nem tudunk érted többet tenni, csak a szenvedésedett hosszabbítanánk. El kellett mondanom a lányoknak, akik hangosan zokogtak, te meg nem értetted mi történik.
Ott voltam veled, amíg lehetett, mégis úgy érzem cserben hagytalak! Ne haragudj!
A lányokkal csak lézengünk itthon, nem találjuk a helyünket, iszonyat űrt hagytál magad után.
Vártalak reggel, hogy az ébresztőm előtt már az ágy végében dorombolj és hanyatt dobd magad egy kis pocaksimiért. Vártam, hogy hangosan panaszkodj, ha nem a tányérodhoz indultam előszőr. Vártam, hogy szomorúan nézz utánam, mikor elmegyek és rohanj elém, amikor megjövök. A lányoknak még mozdul a kezük az ablakpárkány felé a kanapén ülve, hogy megsimogassanak. Minden neszre felkapják a fejüket, aztán könnyes lesz a szemük, mert már nem te zörögsz. Várják, hogy a földön tanulva, azonnal rátelepedj az összes tankönyvre füzetre, de te már nem jössz.
Legyen neked könnyű a föld!
Szeretünk Dexter!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése