Sokk, félelem, információhiány és mérhetetlen hit jellemezte az első három és fél hetet.
Lili jól volt, csak apró és lustácska, leginkább aludni szeretett.
Végig azt mondták, hogy Dorkát nem fogjuk hazahozni, de tudtuk, hogy olyan nincs.
Ő élni akart, hihetetlen kitartással küzdött nap mint nap, mi pedig segítettük, ahogy tudtuk. Főként a jelenlétünkkel, ezzel adhattuk akkor a legtöbbet és azzal, hogy hittünk benne.
Megcsinálta, visszajött minden összeomlásból, visszahúzta a láthatatlan kötelék, a szeretet.
Hat és fél hét kórház, megtettek érte mindent, amit tehettek, de kellett hozzá Ő is.
Két év Dévény-torna, rengeteg könny, küzdelem, de csinálta rendületlenül.
Három év szenzomotoros intenzív terápia, ezt legalább már élvezte, kúszott-mászott, ugrott, futott.
Mozgásvágya azóta is csillapíthatatlan, szinkronkorcsolyázik, kajakozik, 25 perc alatt futja az öt kilométert.
Ő az én Hősöm, a példaképem.
Mert nincs lehetetlen!
Hálás köszönet mindazoknak az Orvosoknak, Nővéreknek, Fejlesztő szakembereknek akik végigkísértek minket az úton!
Hálás köszönet a családunknak és barátainknak, akik védőhálót tartottak alánk a legnehezebb időkben is!
Hálás köszönet Dorkának és Lilinek, hogy vannak nekünk!
Dorka
Lili
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése