Kékes - eufória nélkül

Negyed tíz körül leballagtunk Dorkával a szállodából, hogy megnézzük a készülődést, kicsit izgultam, mint később kiderült, nem ok nélkül.
Megtaláltuk Timiéket, akikkel előző este már vacsoránál összefutottunk. Megnéztük, hogyan készülődnek a szervezők.

Visszamentünk átöltözni és összeszedni a többieket, majd a versenyközpont melletti játszótéren vertünk tanyát, a csajok az erdőben bandukoltak Attilával, én pedig bemelegítettem. Összefutottunk egy puszi erejéig Séra István kollégámmal, aki előző hétvégén lenyomta egyéniben az UB-t, minden tiszteletem az övé. Jó volt ismerős arcokat látni.  Végül Timiékkel álltunk be a rajtba, örültem, hogy nem voltam egyedül, volt kihez szólni.
Aztán elindultunk, meleg volt nagyon. Az első négy kilométeren egészen jól éreztem magam. Azt hiszem ötnél gondoltam először arra, hogy nem vagyok normális és ide soha többet. A cipőm tökéletes volt, a térdeim egyáltalán nem fájtak, a vádlim viszont kezdett fáradni. Mikor beértünk Mátraházára, isteni volt a frissítő és a zuhanykapu, de pont jó is lett volna, ha itt megállhatunk. Kilenc km körül gondoltam először arra, hogy futni sem fogok soha többet. Itt már rengetegen sétáltak körülöttem, és én is egyre többet gyalogoltam bele. Kinéztem egy-egy pontot, eddig futás, aztán addig kis séta. Végül egyre hosszabbak lettek a séták és az utolsó két km-t szinte végig gyalogoltam. Nagyon mérges voltam magamra, alig tudtam összekaparni magam, hogy a sípályán legalább a célig felfussak. Amikor beértem a célba és a nyakamba akasztották a befutó érmet, nem is éreztem mást, csak csalódottságot, hogy nem is érdemlem meg. 1:48:51 lett a vége.
Egy szabály volt eddig minden versenyen, hogy nincs séta, semennyi, akármilyen lassan is, de futni kell. Eddig mindig ment is, Vérteskozmán is meg tudtam csinálni, itt meg egyszerűen képtelen voltam. Szóval nincs mese, kénytelen leszek visszamenni jövőre is, hogy helyretegyem a lelkemet :-)
A csúcsfotós sorba nem álltam be, mert Attiláék közben eljöttek Mátraházára kocsival és elindultak elém a kék jelzésen. Én elindultam lefelé egy nagy csapattal, de valahogy elkeveredtünk és végül miután visszafordultunk Mátrafüred felől, a piros kereszten ereszkedtünk le Mátraházáig. Kis túra levezetésként és végül a család is meglett és odaértünk a szállodába a lefoglalt időpont után pár perccel a wellness részlegbe is.
Másnap, miután kijelentkeztünk a szállásról, azért elmentünk és Attila készített egy csúcsfotót is.

A Digi TV-n ott futok 1:43-nál